"A legfőbb jó, a legfőbb tárgya vágyakozásunknak, a tökéletesség, a legfőbb boldogság abban az egységben van, mely a mindenséget magában foglalja." Ez a kijelentés Giordano Brunótól származik, akit 400 éve, 1600. február 17-én égettek meg eretnek gondolkodóként Rómában.
Bruno 1548-ban született Dél-Itáliában, és Nápolyban fiatalon belépett az ottani domonkosok közé. Teológiát tanult, nagyon jól ismerte az ókori és a korabeli filozófiát is. Amikor tiltott művek olvasásáért perbe fogták, Rómába szökött. Ekkor kezdődött meg ennek a nyugtalan lelkű és tehetséges elméjű fiatalembernek több évtizedes bolyongása. Miközben Isten és a teremtett világ titkait kutatta, egyre messzebbre került a katolikus egyháztól. A reformáció korában élt, amely telve volt vakbuzgósággal, ő pedig ilyen körülmények között is szabadon akart gondolkodni, beszélni és írni. Rómából Genfbe utazott, ahol áttért a kálvinista hitre, de összekülönbözött egy professzorral. Párizsban egy kis nyugalmat talált, kiadatta első könyvét, de hamarosan Angliába hajózott, ott tanított, és gyakran megfordult I. Erzsébet udvarában. Filozófiai viták miatt visszatért Franciaországba, újabb ellenségeket szerzett, aztán bejárta a Német-római Birodalom egyetemeit, de mindenhol botrányt okozott. Végül egy nemes Velencébe hívta, ahol szabadabban fejthette ki nézeteit. Amikor onnan is távozni akart, meghívója csalódottan feljelentette az inkvizíciónál. A velencei bíróság felmentette, utána azonban kiadta a római törvényszéknek, amely hét éven keresztül tartotta fogva. Brunót megkínozták, de nem volt hajlandó visszavonni az egyház hivatalos tanításával szembenálló állításait, ezért mint megátalkodott és bűnbánatot nem ismerő eretneket 1600-ban Rómában, a Virágok terén kivégezték.
Ki volt Giordano Bruno? Hegel és Herder benne üdvözölték a modern kritikai gondolkodás megalapítóját. Élesen bírálta az ókori gyökereken nőtt és elavultnak hitt középkori filozófiát, és a gondolkodás legfőbb céljának a világ értelemre és tapasztalatra épített megismerését tartotta. Kora és az egyházak szokásaival vitázó, gúnyos műveit mindig sokoldalú műveltség és heves kutatási szomjúság jellemezte. Mágiával és okkultizmussal is foglalkozott, és a természetet istenítette, pedig ő is csak egyszerűen Istent kereste, mint annyi írástudó abban az időben. Kár, hogy téves utakon.
G. Bartók Béla