Bárcsak tenulnánk tőle...
Jeles ünnepe volt januárban a turai egyházközségnek. Egyik buzgó híve adott hálát a jó Istennek azért, hogy engedte megérnie 100. születésnapját. Hétéves volt, amikor árva maradt, huszonnégy, amikor özvegy. „De a becsületemet mindig megőriztem. Nehéz volt nagyon az életem. Ha legalább édesanyám élt volna. De mindig bíztam a jó Istenben, és mindig megsegített. Nagyon szerettem a templomot.” Ennek jele, hogy még tavaly is ott volt májusban a szentmisén. Nagyon szeretett dolgozni. Pár éve még — családja ellenzésére ugyan —, de a kertben gyomlálgatott. Szerette a jó Isten világát.
Bárcsak tenulnánk tőle...
Félszázan vettek részt azon a szentmisén, amely az ünneplő Verka néni szobájában mutattunk be hálaadásként. Ő végig imádkozott, énekelt. A szentmise végén, Keszthelyi Ferenc váci püspök köszöntője után az egyházközség nevében a plébános, Lukács András apát-plébános, egy képviselőtestületi tag és a ministránsok is köszöntötték. Verka néni ezt mondta csillogó szemmel: „Nekem ez volt a legnagyobb ajándék. Mert a legnagyobb, ami létezik, a szentmise.”
Bárcsak minél többen tanulnánk tőle!
L. A.