A temetkezés, a szoborállítás ősi szokásának mai formája valósul meg Kelenföldön, a Szent Gellért-plébánián. A templom alá és köré egyre gyarapodóbb mértékben temetkeznek a fővárosiak.
Varga Imre itteni Szent Gellért-szobra már hosszabb ideje várta társait. A művész neve jól ismert szakrális munkái révén is, többek között a vatikáni Magyar kápolnából.
A nemrég elkészült harangtorony kapuján belépve a templomkertbe, sorra tűnnek fel az Árpád-házi szentek Varga Imre által megformált alakjai: Erzsébet, Margit, István, Imre és László. Immár ők is vigyázzák a hamvakat és emelik az áhítatot. Így — reményeink szerint — ne csupán az eltávozott szeretteink, hanem mi, akik sírjukat látogatva rájuk emlékezünk, szintén szentek társaságába kerülhetünk.
Hit és művészet találkozik itt, a lélek szerinti élet előmozdítására. Szentjeink néma alakjai is segíthetnek bennünket, „hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire”.
(f.g.)