Utolsóként papok beszélhettek a halálra szánt magyar tábornokokkal. Négy minorita atya, egy református és egy ortodox lelkész. Először 1849. október 5-én, déli két óra tájban lépték át a vár kapuját, mikor már értesültek a halálos ítéletek jóváhagyásáról.

A fenyegető várerőd és a megdermedt város közötti egyedüli kapcsolatot a papok jelentették: Winkler Brúnó, Sujánszky Eusztách, Bardócz Sándor és Pleva Balázs minorita szerzetesek, Baló Béni református lelkipásztor és Vasile Sombati ortodox pópa. Általuk szerzett tudomást a város az elítéltek utolsó óráiról, a tábornokok a város hangulatáról.

Délután öt óráig maradhattak a lelkészek a várban. Azon az estén Aradon minden ház sötét maradt, csak halvány gyertyák világítottak a hátsó szobákban.

A minorita templomban az atyák sokáig, nagyon sokáig imádkoztak.

A néma város gyászolta a tábornokokat, a szabadságot, önmagát.

Másnap, október 6-án hajnalban a minorita atyák, a református lelkész és ortodox pap visszatértek a várba, és utolsó útjukra kísérték a tizenhárom tábornokot: a golyó általi halálra ítélteket az északi vársáncba, a bitóra szántakat a déli oldalra.

Saját, vér szerinti rokonaikat sem temethették volna nagyobb fájdalommal az aradi minoriták, mint eszme-rokonaikat, a tizenhárom tábornokot.

Az aradi minoriták rokonszenve a magyar szabadságharccal természetes módon következett a rend addigi, másfél évszázados itteni történetéből. Az 1702-es alapítás után fél évszázaddal, 1750-ben magyar gimnáziumot állítanak fel. A rend tagjai plébánosi szolgálatokat is végeznek. Felbecsülhetetlen szerepet játszanak az aradi magyar művelődésben. A szabadságharc leverése után a hatóságok gáncsolták tevékenységüket, de ha a történelem szólította őket, mint Trianon után, a román uralom idején, a minoriták azonnal vállalták a legnehezebb feladatokat, a magyar nyelv és kultúra védelmét.

Arad kisebbségivé lett magyarságának nemcsak lelki gondozásával, de művelődésével is törődtek a jó minorita atyák. Szent Ferenc halálának 700. évfordulóján a rendház udvarán letették a magyar művelődés otthonának alapkövét, és a következő év pünkösdjén már fel is szentelték a minorita kultúrházat. Ebben az épületben szerkesztették és nyomtatták a Vasárnap című kétheti folyóiratot, s olyan írók, költők olvastak fel a ház dísztermében, mint a székely Tamási Áron, Nyírő József, a felvidéki Mécs László és az aradi születésű Szentimrei Jenő.

Arad százötven esztendőn át, jóban-rosszban a maga halottaiként őrizte a tizenhárom tábornok emlékét. Velük együtt minden mártír szabadságharcosét.

A város főterén 1890. október 6-án felavatták azt a szoborcsoportot, amelyet azóta magyarul csak úgy neveznek, hogy Szabadság-szobor.

A kompozíción, amelyet eredetileg Huszár Adolf képzelt el, de Zala György fejezett be, Köllő Miklós segédkezésével, a központi alak, egy szépséges nő, aki "Hungáriát" jelképezi, jobbjával tölgy- és babérkoszorút tart magasra. A szabadság eszméjének diadalát sugározza. Bal kezével Szent István kardjára támaszkodik (a Prágában őrzött kard másolatára), fején Mátyás király híres "fekete seregének" sisakja, amelyet a fejedelmi méltóság jelképeként korona vesz körül, amely Szent Margit koronájának mintájára készült másolat. A sisak alól jobbról és balról egy-egy hajfonat csüng. Testét sodrony páncéling borítja, védelmezi; ilyent viseltek az egykori harcosok: magyar motívumokkal gazdagon hímzett lovagi öltözet. "Hungária" lábát szintén sodronypáncél borítja, és lovagsarkantyút visel. Bal karján Mátyás király pajzsa. Jobb vállán párducbőr, amilyent a honfoglaló Árpád vezér viselt...

A szoborcsoport talapzatán négy jelképes epizód: az áldozatkészség, a harckészség, a haldokló harcos és az ébredő szabadság allegóriái.

Végül, az alapzaton féldomborművek, arcképek: a tizenhárom tábornok arcmásával.

Arad román urai Trianon után a régi Magyarország jelképét látták a mártírok szoborcsoportjában. Ebben az időben felgyorsult a magyar múlt emlékeinek eltüntetése. Porba hulltak Petőfi, Kossuth és Bem tábornok szobrai Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, a Székelyföldön. Nagyvárad főteréről "elköltöztették" a város alapítójának, Szent László királynak a szobrát. Bukaresti kormányhatározat döntött arról 1925-ben, hogy Aradon le kell dönteni a Szabadságszobrot, Kossuth Lajos szobrát, és ezzel együtt leszerelni a falakról huszonöt magyar emléktáblát. Kossuth szobrának nyoma veszett. A márványtáblákat összetörték. A Szabadság-szobrot azonban csak szétbontották alkotóelemeire, és raktárba hurcolták.

Sztálin halála után az olvadás jele Aradon az volt, hogy a magyarság visszakérte magának a Szabadság-szobrot. Ezúttal talán sikerül, reménykedtek az emberek, amikor kőművesek jelentek meg a főtéren és hozzákezdtek a szobor ott maradt, rongálódó talapzatának a kijavításához.

Amikor még állt a szobor a város főterén

Háromszáz aradi román értelmiségi, párthűségüket naponta bizonygató tanárok, orvosok, pártaktivisták egyenesen a párt főtitkárához fordultak, levélben tiltakoztak a "horthysta merénylet" ellen. De azért az alapzatot tovább készítették a Szabadság-szobornak. Csakhogy október 23-án kitört a magyar forradalom. Bukarestben levonták a "tanulságot": a magyar nép megbízhatatlan, ellenforradalmár... Arad főterén egy reggelre magas deszkapalánk fogta körül a szobor talapzatát.

Majd két év múlva, pontosan a főtér közepén, a Szabadság-szobor helyén, ünnepélyesen felavatták a Román Katona Emlékművét.

Mikor 1989 decemberében megdőlt a Ceausescu-diktatúra, az aradi magyarság a legelső tennivalók közé számította a Szabadság-szobor kiszabadítását várbeli fogságából. Ugyanis az 1956-os szoborállítás meghiúsulása után, a széttört darabokat a lovardából átszállították a várba.

Mózer István a helybeli magyar napilapban mindjárt 1990 elején cikkezni kezdett: állítsuk helyre a Szabadság-szobrot. Évekkel később aztán Orbán Viktor miniszterelnök nyíltan felvetette román kollégájának, Radu Vasilénak, hogy a 150. évfordulót tiszteljék meg közösen a Szabadság-szobor újbóli felállításával.

Radu Vasile ígéretet tett, hogy feloldják a szobor várbeli fogságát, újra felállítják az emlékművet, talán egy ezután létesítendő "barátsági parkban", más szobrokkal egyetemben. Ezzel kiállították a "fogoly" szabadulólevelét. 1999. szeptember 21-én a törvény rendelkezett arról, hogy az aradi várban őrzött szobrot átadják a minorita rendnek, és az átadásnak tíz napon belül meg kell történnie.

* * *

A minorita atyák még Szent Ferenc életében, 1220 körül megjelentek Magyarországon. Ekkor alapították az első magyar rendtartományt. 1627 után külön rendtartomány állott fenn Erdélyben. Aradon, Kézdivásárhelyen, Lugoson, Nagybányán, Pancsován a minorita atyák vezették a plébániákat is.

Trianon után öt rendház maradt meg Erdélyben: Aradon, Marosvásárhelyen, Lugoson, Nagybányán és Kézdivásárhelyen.

Az 1948-as esztendő - az egyházak ellen indított hadjárat kezdete - sorsfordító volt a minoriták életében is. A rend nyilvános működési jogát megvonták, új tagokat nem vehettek fel, iskoláikat, intézményeiket, lapjaikat, nyomdáikat államosították. Az aradi szerzeteseket kényszerlakhelyre száműzték, volt, akit börtönbe zártak. Csak kilenc év után, 1957-ben engedett vissza a hatalom néhány pátert, de szigorú állami ellenőrzés alatt maradtak, a közéletben nem vállalhattak szerepet, szerzetesi ruhájukat nem viselhették...

Olvastam valahol, hogy a Szabadság-szobor felállítása után Ferenc József soha többé nem tette be a lábát Arad városába. Egy ötvenmilliós birodalom ura félt tizenhárom halott tábornoktól? Mióta a főtérről eltűnt a Szabadság-szobor, a minorita templom impozáns épülete és szelleme lett a szabadságvágy megtestesülése az aradi magyarok számára. Akkor is, amikor a szerzeteseket kiparancsolták saját templomukból, és még inkább, mikor létszámban jóval kevesebben szolgálhattak itt megint.

Nélkülözhetetlen munkát végeztek a minoriták az aradi magyar oktatás két és fél évszázadában. Immár nincsenek meg ehhez az anyagi és személyi feltételeik. A hitoktatásban azonban részt vettek a diktatúra idején is.

Amikor a kormányrendelet megjelenését követően nyomban dönteni kellett a Szabadság-szobor darabjainak új, immár "magyar kézen" lévő menedékhelyéről, természetesen a minorita rendház udvarára esett a választás.

A szobor darabjai

A kormányhatározat tíz napban szabta meg a Szabadság-szobor átadásának idejét. Napokig nem történt semmi, végül az utolsó nap a várparancsnok üzent a minorita rendházba: vihetik a szobrot. Mikor kigördült az autó a vár kapuján, a város minden magyar templomának tornyában egyszerre szólaltak meg a harangok, és zúgtak, amíg "Hungária", a fenséges szépségű nőalak meg nem érkezett a rendház udvarára.

Beke György