Hajdanvolt időseinktől gyakran lehetett ezt hallani. Kiváltképp akkor, ha valami jól sikerült, kedvezően alakultak a dolgok, és ezzel bezárult egy kör: „Nos, koma, így kerek a világ!”

Illett ez a mondás akkor is, amikor két fiatal egybekelt, és akkor is sorban születtek a gyermekek, ha az anyagi helyzet éppenséggel nem kedvezett. Aztán, ha már nem kellett volna a soron következő, mégis jött, a családot féltő idősek így fejezték ki rosszallásukat: „Hej, az istenfáját, vigyázhattak vóna!”

De mi is az istenfa?

Évtizede már, hogy a rádióban ezzel a címmel hagyománymentő műsorsorozatot hallottam. Az egyes adások előtt egy idős asszony mondotta: „Kerek istenfája, szép tizenkét ága. Szép tizenkét ágának ötvenkét virága. Ötvenkét virágán három aranyalma. Aki ezt kitalálja, hull az áldás rája.”

Nem más ez, mint a kerek esztendő, benne a három egyházi főünneppel (karácsony, húsvét, pünkösd), az azokat szétválasztó, vagy éppen öszszekapcsoló farsangokkal (nagyfarsang, bárányfarsang, illetve kisfarsang). Mindezt magába öleli a tizenkét hónap és az ötvenkét hét.

Az istenfát az irodalom is említi. A Néprajzi lexikon szerint „Illatos kerti növény, amelynek rontáselhárító szerepet tulajdonítottak.” Bálint Sándor Szegedi szótárában ez áll: „Temetői dísznövény. …valami bűvös növény, amit, ha olajban főzték, főzetével olyan férfiember állát kenegették, akinek nem volt szakálla, a kenés után szakálla nőtt.” Az Új magyar tájszótárban ez olvasható: „Istenfája, növény. Kehes lónak való. Tormát kell aprítani az abrakba, és istenfája és retek is jó.” A magyar értelmező szótár már bővebben szól: „Istenfa. Cserjeszerű, sárga virágú temetői dísznövény. Az istenfája személyragos és tárgyragos formában káromkodás, harag, megütközés, vagy csodálkozás kifejezésére használják: Az istenfátokat! Hű, az istenfáját!”

Lám, milyen rejtélyes az istenfa, istenfája, amiről a ma embere alig tud valamit. Vannak, akik netán súlyos istenkáromlásként kezelik. Mások elengedik a fülük mellett. Rálegyintenek. Az irodalom tehát – olykor bűvös, máskor gyógyító erejű – növénynek tartja, ám az élő emlékezet a kerek esztendő meghatározását is látta benne. Tápén Magyari Jánosné Gyönge Örzse nénitől (1890-1982) magam is hallottam, amint mondotta: „Úgy kerek az istenfa, hogy van a karácsony, a nagyfarsang, majd a húsvét, mög a bárányfarsang. Húsvét után gyün a bárányfarsang, az eltart pünkösdig. Látod, mán a három főünnepöt elmondtam, mögénten két farsangot. De abbúl is három van: Szent Mihálytú Szent Katalinig van a kisfarsang. Aztakkor mánis kerek az istenfa.”

És így kerek a világ.

Ifj. Lele József