Költő sora illik ennek a háznak homlokzatára – Nyíregyháza belvárosában, a vöröstéglás társszékesegyház közelében. A ház neve: Egyházmegyei Lelkipásztori Intézet. A házigazda: Váradi József általános helynök, plébános, a teológia doktora, igazgatója: Gégény Béla hatgyerekes családapa, aki diplomamunkáját a karitász teológiájából írta. Főállású intézményvezető. A házat 1997-ben szentelték fel, célja egy, a népi vallásosságot is megőrző egyházmegye lelkiségnevelő munkájának segítése, fölkészítés a kor követelte spirituális igények ellátására. Rájöttek: szervezési központ nélkül nehéz a lelkiségi munka összefogása, a szántóföldi vetés Isten mezejében. Így találkozhat igazán magasság és mélység: csillag és lélek.
Az igazgatóval folytatott beszélgetésből kitűnik: a felnőttek képzése az intézetben több irányú: sajátságos lelkigyakorlatok, cursillók (kiscsoportok a modern lelkiségben), teológiai kurzusok, főiskolai bibliás hittanképzés, Élet a Lélekben szeminárium – 25-30 szakcsoport résztvevői készülnek az új ezredév keresztény és elkereszténytelenedő kihívásaira. A kurzusok tagjai részére nyolc szoba áll rendelkezésre, ami 52 személy lakosztályát jelenti egyszerre. Szó esik a kamilliánus családmozgalomról, a Kolpingról, ministráns foglalkozásokról, a családias együttlétek öröméről, s hogy az egyház csöndes, de biztos útja a jövő reménysége. – A karitatív kisközösségek részére itt van a Gordon-csoport – mondja az igazgató, a kamilliánus családközösségnek 120 tagja van. Évente 1500 személy fordul meg a Lelkipásztori Intézetben…
Beszédes számok, az élet elevenségét jelzik, de van-e negatív tapasztalat?
– Aki innen nem közösségbe megy vissza, „meghal”. Lételemünk a közösség, annak kialakítása, formálása…
Az egyes kurzusokat elvégzők főállásba mennek?
— Csak karitatív alapon dolgoznak, főállás mellett, ezt még nem lehet megfizetni.
További céljuk?
— Minden egyházközségből várjuk a hívek jelentkezését, mert nem elég csupán templomba járni. A hitet meg kell tanulni is, s az a tapasztalatunk, hogy ha innen két-három fő megjelenik az egyházközségben, valamelyik kurzus végeztével, rövidesen jól meglátszik a hitközösség munkájában, ami elejét veheti az elidegenedésnek a vallásban. A mélyebb hitismeret átadására törekszünk, a helyes segítés módszerének átadására, s ebben kiváló szakemberünk Babály András plébános, pszichológus. A szegedi egyetemen végzett, késői hivatás…
Az igazgató a főpásztor nevét említi végül: „Áldom az elhatározását, fölismerését, mert tudja: kiművelt emberfők nélkül aligha lehet egyházat építeni.”
Írta: Tóth Sándor
Fotó: Cser István