Csak a véletlenen múlt, hogy szombat délután fölvette valaki a telefont az irodában. A művésznő elnézte a feljegyzéseit, nem az otthoni, hanem a munkahelyi számán kereste régi barátját. Ez a kis tévedés hozta őket össze. Sohasem találkoztak azelőtt, bár a szorgos hétvégi dolgozó természetesen ismerte a jeles énekesnő nevét. Jó kis beszélgetés alakult ki köztük, amelynek során a művésznő kétszer is megajándékozta a fiatalembert fényes szopránjának kora délutáni futamával, amelyet a telefon a tőle telhető legnagyobb hűséggel közvetített. Már a hosszú repülőutaknak az énekhangra gyakorolt hatásait elemezték, s nemes versenyre keltek a régi, immár közös kolléga kiválóságának ecsetelésében, amikor a művésznő hirtelen abbahagyta a diskurzust, s magát exkuzálva búcsúzott: Bocsásson meg, hogy oly sokat beszéltem, de szép az idő és nekem nagyon-nagyon jó a kedvem.
Hát igen, a közelgő tavasz egyre többször lebbenti fölénk kedv-derítő tündérfátylát, a nap régen látott langyos fényzuhannyal fürdeti a házak télviselte homlokzatát s a lányok felemelt arcát. Szép idő van.
Most szép az idő, bár hosszú tél szennye maradt ránk. Elszürkült hókupacok helyén megmaradt, keményre sűrűsödött salakot kell még feltörnünk, ez csúfítja még utcáinkat, ezt kerülgetjük kertjeinkben, ennek kérge fonta be még a szívünket is. S nem elég ebből, amit örökül hagyott ránk a hosszú tél, újabb és újabb telek újra meg újra megtermik a magukét. Most a cián után a tragédia okozóinak határtalan cinizmusa pusztít, valahol, messze Nyugaton az egekbe emelik a gázolaj árát, valahol Keleten magas szempontokra hivatkozva ölnek meg ezreket, nálunk a főváros harcban áll a kerületekkel, ismét fenyeget a belvíz, reped a löszre épült ház fala, a nagy múltú vasgyár hosszan haldoklik, a tejüzem fizetésképtelen, a vasutat sztrájk fékezi, az autópálya-építés fék nélkül is áll, kutyafülét ér a dohányzásellenes törvényünk, ugyanennyit a pornográfiával és a prostitúcióval foglalkozó jogszabály, kérdés, tudjuk-e törvénnyel jobb belátásra téríteni az abortuszt kérőket és végzőket, mire megyünk azokkal a pártokkal, amelyek a parlamenti ülésrendjüknek fittyet hányva paktálnak egymással keleti végeinken, meg tudjuk-e fékezni a kábítószer, meg a maffiózók terjedését, a korrupciót -- talán nem véletlen, hogy egyik pártunk oly erősen tiltakozik az amerikai nemzetbiztonsági hivatal itteni, orosz maffia elleni tevékenységének engedélyezése miatt ¦, azt meg végképp nem lehet tudni, miért és kik akarnak megszüntetni, vagy legalábbis egy meglehetősen gyengécskére öszszetákolt újságba beolvasztani egy olyan patinás polgári lapot, mint a Magyar Nemzet, kik, és miért csinálnak ország-imidzset, és különben is, miért így hívják, lesz-e valaha igazán közszolgálati a köztévé, és miért van olyan kevés papunk, talán, mert nem is vagyunk többre érdemesek, talán a hitünk is tele van feltörendő salakkal, és miért kapunk hajba, amikor közös ügyért fáradozunk, és miért, és miért, és miért...
De most szép idő van. A művésznő, hirtelen támadt jókedvében megajándékozott egy ismeretlent valamivel, amit maga is úgy kapott, ajándékba. A művésznő, meg a tavasz... Most az ő idejük következik. Mégis van remény.
Szikora József