"Beszélünk hosszú és rövid időről, s e kifejezések mindenesetre vagy a múltra vagy a jövőre vonatkoznak". Szent Ágoston mondatát ismételgetem, s amikor ajtót nyit Beer Miklós pápai prelátus, tanár, szemináriumi rektor Esztergomban, az elfutó Duna vizén egyetlen pillanatra megcsillan a téli napsugár: emlékezés és remény. Harmincöt éve volt teológiai hallgató, a múlt év augusztusában rektori hivatását megkezdő esztergomi belvárosi plébános, aki két évvel korábban Pilismaróton lelkipásztorkodott huszonegy évig. Van-e tehát idő? Igen, de az a másik, amely az örökkévaló előtartama. S egy papnak ebben kell élnie. Amikor rektorrá kinevezték, megállították az utcán: Beer atyát nem engedjük el a plébániáról. Ő a mi papunk...

Nehéz volt váltani?

-- Nagyon nehéz. A lelkipásztorkodásban "felpörgetett" hosszú évek után hirtelen mintha meg kellett volna állni. Azóta vívódom: hogyan lehet ennyi élményt átadni a kispapoknak, hogy ők is érezzék: más dimenzió a miénk, ebben kell felnőniük az egyetlen szolgálatra. Ha már Ágostont említette, emlékszik erre a mondatára is: "Uram, világ-kormányzó Istenem, hogyan oktatod meg az emberi lelket a jövendők felől?" A rám és elöljáró társaimra bízott fiúk a jövendő lelkipásztorai. Ugyanakkor érzem a generációs különbséget. Ők később fekszenek, én korábban. Nekem a könyv, a zene, a természetjárás a nagy élmény, nekik a videó, a számítógép. S valamiként mégis egyeztetnünk kell.

A technika új lehetőség a pasztorációban is...

-- Ha felnőtté válik valaki, keretek közt "műveli". Így már itt a szemináriumban ehhez is igazítanunk kell a napirendet. Stúdiumok idején és este fél tíz után nincs számítógép! A rugalmasság a szabályozásban azt jelenti, hogy szempontokat adunk, hogyan használja fel a papságra készülő az idejét, belső igénnyel oszsza be a napját. Olvasson is a tanulmányain kívül, nézzen meg időnként egy-egy tartalmas filmet. Ugyanakkor arra buzdítom őket, hogy éljenek a sport lehetőségeivel, ne ódzkodjanak a természetjárástól. A szavaim nem falra hányt borsó, és örömmel mondhatom: a nagymúltú esztergomi egyházirodalmi iskola életében ugyancsak aktívan vesznek részt. Legutóbb az Új Ember írógárdáját, s más neves szerzőket hívtak meg...

Valóban a vizuális kultúra a dominánsabb, de nem győzzük a szellem elsőbbségét hangsúlyozni Pázmány és Prohászka, meg Babits városában. A teológia, a spiritualitás és a kultúra itt mintha jobban összetartoznék.

Kevesebb a hivatás...

-- A papság valamilyen szinten már természetfölötti valóság, amit emberi oldalról nehezebb megközelíteni, de igen a családok helyzetét, ahonnan jelöltjeink jönnek. Egyre kevesebb fiatal éli meg otthon szép élményként azt, amit a család ad, így a hivatás élményét is.

Ugyanakkor ebben is érvényesülhet a görbe vonal isteni rendelése.

-- Nehéz kezdetből sokkal nagyobb kötelességérzéssel vág neki valaki az útnak, s jobban figyel a rábízottakra, jobban segíti őket -- ezt látom nem egyszer; igazzá válik tehát az abszurdum: Isten a görbe vonallaln is egyenesen ír...

Vannak-e kidolgozott tervei?

-- Minél többet a kispapjaink közt lenni! A személyes kapcsolat döntő erő, a számtalan beszélgetés, bátorítás, a szép élmények árnyalt részletezése, hiszen oda készülnek, ahonnan én is jöttem: az emberek közé. Elöljáró társaimmal ott vagyunk, ha ütik a fehér labdát, s folyton nyitva van a szobaajtónk: jöjjenek problémáikkal, örömeikkel, hiszen értük vagyunk, s mindannyian Jézus Krisztusért. Jönnek, de vannak magányos farkasok is köztük... Még ki kell dolgoznom a részleteket... Még sok mindent át kell gondolnom -- újra meg újra...

Mi az, ami manapság serkentő a papi hivatásra?

-- Az egyik kétségtelenül a karitatív szolgálatra való érzékenység. Idősebbeknek talán hihetetlen, pedig így van. A nyári szünidőben többször halljuk, hányan vesznek részt növendékeink a fogyatékosok gondozásában, ellátásában. A másik -- kétségtelenül -- a bizalom, ahogyan várják a papot intézményekben: iskolákban, kórházakban, ezerféle veszélyben. Buzdító erő ez a növendékeknek. S persze az sem mindegy, milyen az előttük álló papi példa. Az alázatosságból fakadó élet. Ágostonnal szólva ez a pap imádsága: "Kérlek, Uram, mutass meg engem magamnak."

Tóth Sándor