A
magyar osztály vezetője és munkatársai:
Vertse Márta, Vértesaljai László és
Ipacs Katalin
a Vatikáni Rádió épületének tetőteraszán.
Karácsonyi és szentévi ajándék egyházunk számára, hogy december 20-tól a Vatikáni Rádió magyar műsorának adásideje a korábbi napi negyed óra helyett húsz percre bővül. A műsor kezdési időpontja is módosul: az eddiginél öt perccel korábbra tolódik. Este tehát 19.10-kor kezdődik a Vatikáni Rádió magyar műsora, az ismétlésre pedig reggel 5.40-kor kerül sor, továbbra is az 1530-as középhullámon - és a Duna Televízió is korábban, reggel 5.10-kor sugározza az adást. P. Vértesaljai Lászlótól, a magyar műsor szerkesztőjétől megtudtuk, hogy a rádió vezetősége a több mint negyven nyelvi program közül a magyaron kívül a horvát és a szlovén adás idejét növelte meg öt-öt perccel. A Szentszék és a rádió vezetése ugyanis úgy érzékeli, hogy ezekben az országokban nőtt a vallási műsorok iránti igény. Az adásidő növelése nem csak a Szentév idejére szól, 2001 után is marad a húsz perces műsor. Vértesaljai László azt tervezi, hogy a római és világegyházi hírek mellett ezentúl minden nap nagyobb teret szentelnek lelkiségi anyagoknak.
Sz. Cs.
Fotó: Cser István