Sólyom László professzort, az Alkotmánybíróság első elnökét karácsonyi emlékeiről kérdeztük.

Kisgyerekkoromtól egészen kamaszkoromig a karácsonyok egyetlen összefüggő és boldogító emlékké egyesülnek: a tiszta, gyermeki öröm, amely máig is megmaradt, és újra és újra felidézhető. A karácsony még mindig az ünnep lényegét őrzi és teszi - legalább részben - átélhetővé a legtöbb ember számára.

Úgy érzem, olyan szerencsések voltunk, hogy gyerekként az ünnep teljességét ismerhettük és tanulhattuk meg. Nagy családban éltünk, nagymamákkal és nagynénikkel gyakorlatilag közös háztartásban, az ünnepre készülődés, a szokott életritmus megváltoztatása, az új, de ismétlődően szertartásos karácsonyi események különösen érezhetők voltak. A szoba, ahol a karácsonyfa állt, már az előző naptól zárva volt, ezért a gyerekek máshol aludtak, ahol most kivételesen befűtöttek a nagy cserépkályhában.

Állandóan a bezárt ajtóhoz szöktünk, hallgatóztunk, hogy halljuk-e az angyalok szárnysuhogását, a kulcslyukon néha megcsillant valamilyen dísz, érződött a finom fenyőillat.

"Egzisztenciális jelentőségű
volt ez a megértés:
a megváltottság állapotának
felfogása..."

Anyámnak különös érzéke volt ahhoz, hogy a család - még a legnehezebb helyzetekben is - ünnepelni tudjon. Mindig nagy karácsonyfánk volt, igazi gyertyákkal. Visszatekintve látom, mennyi hősiesség volt mindebben: az anyám által varrt kitömött állatokban, a szülők barkácsolta favonatban. A karácsonyfa alatt volt mindig a jövő évi zsebnaptáram (amit ezért is szerettem) és amibe egész évben naplót vezettem. Akkoriban csak karácsonykor lehetett narancsot kapni: a sokáig megőrzött egy-egy szem narancs illata összefonódik a karácsonyokkal. Néhány könyvem azért áll máig nagy becsben, mert karácsonyra kaptam őket, s az olvasás élménye elválaszthatatlan a karácsony hangulatától. A karácsonyfa mellett kisdiákként késő éjjelig olvashattam a Puszták népét, vagy életem első Shakespeare-jét. Gimnazistaként egyszer a karácsonyfa alatt próbáltam megfejteni egy kétnyelvű Horatiust.

Belefeledkeztem a karácsonyesti emlékekbe, pedig mindehhez nagyon is hozzátartozott az advent. Milyen fontos volt, hogy a papírból kivágott kis ingekre rárajzolhattuk-e este a keresztet, ami a napi jóságot vagy jócselekedetet jelentette, s ami aztán a karácsonyfa alatti betlehemben a Jézuska takarója lehetett. Később, iskolásként egyre fontosabb dolog és komolyabb igény lett rorátéra menni. Hozzátartozott a karácsonyhoz, hogy elmentünk messzibb templomokba is betlehemet nézni. Elválaszthatatlan volt a karácsonytól az év végi hálaadás, és az újév élménye is: számvetés az elmúlt évvel, gyónás, az újrakezdés tervei.

Vajon hogy fognak emlékezni a mi gyerekeink az ő gyermekkoruk karácsonyaira? A mi karácsonyainkban két család hagyományai kapcsolódtak össze. Most, hogy a gyerekek megházasodtak, s egymás után születnek az unokák, ismét láthattuk - és el kellett fogadni -, hogy minden család saját ünnepét alakítja ki. Biztosan tovább él ebben, ami a mi gyerekkori és felnőttkori karácsonyainkból gyereknevelésünk és életünk eredményeként áthagyományozódott. Öröm látni és megérteni az ő karácsonyaikat, és külön boldogság a kisgyerekek örömében részt venni, immár azzal a szeretettel és belátással, amit a nagyszülői kor és állapot meghoz.

A karácsony által felidézett fenti gondolatok talán nagyon is érzelmekkel és hangulatokkal kapcsolatosak. Sokat beszéltünk feleségemmel arról, hogy valójában a húsvét az igazi nagy ünnep. De egyre inkább hajlottam arra, hogy talán a pünkösd. Több mint tíz évvel ezelőtt azután valahogy egy pillanat alatt megvilágosodott Jézus születésének jelentősége. Jól ismert szavak értelme hihetetlenül éles tartalmat nyert: fölfogtam, hogy akkor, már akkor elérkezett az idők teljessége. Már abban élünk. Egész - valószínűleg természetes módon csakis előretekintő, s ezért várakozó - idő- és világképem megfordult; viszonyítási pontját kétezer évvel ezelőtt találta meg. Lehet, hogy mindez triviális, lehet, hogy magának az adventnek, a korábbi idők várakozása szimbolikus újraélésének, majd a Megváltó megszületése feletti nagy örömnek mindenki számára ez az értelme. Számomra mégis egzisztenciális jelentőségű volt ez a megértés: a megváltottság állapotának felfogása, az abból következő helyzet, annak felelőssége, kötelességei és öröme. Ennek nyomán, azt hiszem, nem is lehet elválasztani egymástól a nagy ünnepeket, hiszen ugyanarról van szó.

Ez a két karácsonyi "élmény" az ünnep két különböző arcát mutatja. Ha azonban a karácsony nem pusztán kellemes, vagyis nem merül ki az ajándékozásban és külsőségekben, hanem áldott, akkor lesz igazán a beteljesedés ünnepe. Nem kell ehhez teológiai elmélkedés: minden karácsonyi népének ennek öröméről szól.

Dr. Roska Zsófia