„A gyötrődő embernek akarok békét, derűt, önbizalmat adni, őket akarom képessé tenni az elhatározásuk végrehajtására, a belső megújulásra” – írja Vanyó Tihamér bencés atya Fény a hegyről című kötete előszavában. A hegy Pannonhalma, ahogyan a szerző írja: a magyarok Szenthegye, a fény a saját erőnkből történő megújulás reménye, az Istenbe és embertársainkba vetett bizalom alapján. A könyv műfaját tekintve ősi keresztény irodalmi formát idéz: levelek gyűjteménye. Leveleké, amelyeket a közelmúltban Eötvös-díjjal kitüntetett tudós történész bencés tanár írt, de nem történészként, hanem mint lélekgyógyász pap, és nem mostanában, hanem több mint negyven évvel ezelőtt. Az imádságban és elmélkedésben megtapasztalt krisztusi vigasztalást a modern lélektan eszközeivel megfogalmazó írások megjelenését az egykori Állami Egyházügyi Hivatal ezzel tiltotta meg: „ Úgy tűnik eme tanulmány által, mintha Magyarországon szenvedő emberek élnének.” Végül a harmadik kiadási kísérlet járt sikerrel, a Bencés Kiadó jóvoltából, 1999-ben. A levelek meg nem nevezett címzettjei, akik közé a mai olvasó is bátran sorolhatja magát, szenvedő, önmagukkal, vállalásaikkal, sorsukkal összeütközésbe került emberek, akiknek Tihamér atya jó szót, vigasztalást igyekszik adni, a sötét alagútban botorkálónak felvillantani a kivezető irány fényét.
A könyv ürügyén még egy szó a szerzőről, aki e kötet folytatásaként kiadni készül azokat a forrásokat, amelyekből elmélkedéseihez merített, s ugyancsak megjelentetni tervezi történészi munkásságának eddig kiadatlan részleteit. Vanyó Tihamér atya a legidősebb magyar bencés, két hete ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Isten éltesse!
- szikora -