Sajnálatos módon az ünnep elnevezései nemigen fejezik ki lényegét. Szép és gazdag tartalmú a magyar elnevezés, de nyilvánvaló, hogy március 25-e nem Mária-ünnep, bár Mária személye "kikerülhetetlen" ezen a napon. A hivatalos megnevezés ("Urunk születésének hírüladása") is csak arra utal, hogy az "Úr ünnepei" közé tartozik ez a nap, de a "hírüladás" gondolata sem fejezi ki ennek a nagy üdvtörténeti eseménynek a jelentőségét.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az ünnep a kereszténység lényegére döbbent rá bennünket. Mert a kereszténység nem valami eszmerendszer, amit az ember gondol el, vagy talál ki. A kereszténység sokkal inkább az élő Isten tette mivelünk: az, amit ő, a kegyelem élő Istene megváltásunkkal, igazzá tevésünkkel ad nekünk. Minthogy azonban Isten nemcsak teremtett adományait, hanem elsősorban önmagát adja nekünk, azért a kereszténység egyszerűen az örök Isten műve, aki a Fiú, a második isteni személy megtestesülésével eljön hozzánk, és kegyelmével állandóan jelen akar lenni közöttünk. A 2000. évben, a nagy jubileumi esztendőben elsősorban ezért adunk hálát az embert teremtő és üdvözíteni akaró Istennek. A Szentévet meghirdető pápai bulla is erre figyelmeztet bennünket, amikor azt írja: "Isten Fia megtestesülésének misztériumára emelve tekintetét készül átlépni az egyház a harmadik évezred küszöbét."
Akkor mondhatjuk tehát magunkat kereszténynek, ha az élő Istennek ezt az adományát, magát a megváltó Fiú-Istent, Isten kegyelmi segítségével és a hit által befogadjuk.
Ebben az összefüggésben Mária a keresztény vallásosságnak egy konkrét, érthető megvalósulása. Ha a tökéletes kereszténység az örök, háromszemélyű Isten Jézus Krisztusban megjelenő üdvösségének befogadása, akkor Mária "a tökéletes keresztény", mert hitével és áldott méhével, tehát testben-lélekben, vagyis egész lényével befogadta az Atya örök Igéjét.
Az Ige úgy lett emberré, hogy egy Szűz a mi emberi fajtánkból letérdelt az angyal üzenete előtt, és szívének szabadságában, teljesen ráhagyatkozva Isten akaratára így szólt: "Legyen nekem a te igéd szerint." Isten azt akarta, hogy teremtményének ez a szabad szeretete legyen az a "kapu", amelyen át az Atya örök Igéje bevonult a világba, hogy mindörökre befogadja e világot saját életébe. Így akart e világra jönni. Ezért Mária, ez az egyszerű názáreti lány az örök Irgalom kapuja, a mennyország ajtaja, amelyen át Isten megváltó kegyelme elért bennünket, s így újra odakapcsolhatjuk életünket Isten életéhez.
Természetesen Máriának ez a szabadsága, engedelmes hitének szava -- illetve a világ beleegyezése Mária személyében saját megváltásába --, mindez maga is megint csak Isten kegyelme. Máriát az Isten kegyelme tette képessé az "igen" kimondására. Az isteni kegyelem tette őt méltóvá az istenanyaságra. Mindez mégsem jelenti azt, hogy Mária nem szabadon mondta ki igenlő válaszát. A Szent Szűz anyasága tehát Isten kegyelmének köszönhető, de a kegyelem szabadságában döntő Mária szerepe sem jelentéktelen.
Ezen az ünnepen arra is gondolunk, hogy Mária a megváltó Jézus anyja lett. Ezt a viszonyt azonban nem szabad csupán szűk testi értelemben felfogni. Mert Mária hitének szabad "igen" szavával fogadta szívébe Isten Fiát, és méhéből ajándékozta meg azzal a földi léttel, amelynek birtokában ő tagja lehetett az új emberi nemnek, s így megváltója is. Isten Fia személyes egységben van a Máriától kapott emberi természettel, azért Mária valóban "az Úrnak Anyja"(Lk 1,43), Isten Anyja (efezusi zsinat 431). Istenanyasága hitéből fakadó valóság (Lk 1,45), tehát nemcsak biológiai folyamat. Hitének ez a következménye nem csupán magánéletére kiható esemény, hanem istenanyaság, tehát az egész üdvtörténet központi eseménye. Ez a csodálatos anyaság mint szabad akaratú foganás a megtestesülésben, Isten ajándékaként az ő kegyelmének befogadása a világ számára, mégpedig úgy, hogy Mária valóságos "partner" az Isten és az ember közötti nagy párbeszédben. A Szentírás úgy állítja őt elénk, mint a szó teljes értelmében vett "asszonyt" (mint második Évát és a megváltottak anyját, Jn 19,25-27), aki a maga módján közreműködik a megváltás művében. A kereszt alatti jelenetből is látjuk, hogy ő egész életében betöltötte azt a feladatot, amely mint Jézus anyjának sajátos hivatása: az üdvösség befogadását.
Amikor ezen az ünnepen Máriát köszöntjük, akkor egyúttal, vagy még inkább dicsőítjük az embert üdvözítő Istent, és hálát mondunk Neki azért az egyetlen, mindent átfogó nagy kegyelemért, amit a megtestesülés misztériuma által az emberiségnek adott. Amikor arra gondolunk, amit Mária tett, és ami benne Isten igéje működésének eredményeképp megvalósult, akkor is magasztaljuk és áldjuk Isten kegyelmét! A "kegyelemmel teljes" erre a magasztaló hálaadásra is megtanított minket.
Dolhai Lajos