Az "Aranykert" egykor módos községe, Bős műemlékekben, halban gazdag "Duna-szögletével" a magyar középkort idézi; a Csiliz-ér partján a XIII. századból már oklevelek említik a Csallóköz gótikus mívű templomát, amely fényeivel-arányaival szimbóluma volt az említett táj -- mint tündöklő kert -- "lelkének". Csupa dicséret a leírásokban, de el nem hagyva azt a nevet sem, amely a barokk Üchritz Amadé kastély Antal nevű fiát emeli ki a hazai poézisből: Lászlót, akinek "Buzgó szívnek énekes fohászkodásai" 1755-ben jelentek meg Bécsben; ezekről a dallamokról írja a részben dallamszerző, s a szövegek költője: "Nótája... ezeknek nem oly fülcsiklandoztató és torokcsattogtató mesterséges világi éneklésekre vannak alkalmaztatva, hanem csak a szelíd szívnek igaz belső affektusinak zengő magyarázására..." Amadé Lászlóról tehát népénektáraink jutnak eszünkbe; a vallásos költő énekei, böjtidőben s más alkalmakkor, mint Tárkányi Béla a pap-költő, Petőfi barátja, aki a XIX. században írta máig megragadó énekeit az egyházi év különböző alkalmaira.

A bősi báró hányatott élete (Balassi iránti szimpátiája), a megpróbáltatásokban kiteljesedő tehetség: sors-jel; ma sem mondhatjuk, hogy a XVIII. századi, gyötrelmekben imádkozó "elhivatott" a maga korának érzelmeit tolmácsolva ne szólítaná meg a mostani hívőt például a böjti 40 nap átélésével: azzal a strófájával, amely Aquinói Szent Tamás eucharisztikus himnuszát is magába foglalja: "Istenem, hogy meghalt, / Aki teremtett volt... / Itt fekszik rejtekben, / árnyék kenyérszínben, / szent testében. / Ide behozatott, / kővel elzáratott holttestképen. Az ártatlan bárányt... / mért üldöztem?"

Amadé, "az elmés gavallér" bár László királyunk nyári napját tartotta számon, vezetékneve a XI. század első felének olasz fejedelmű családjára, a Savoyaira utal: az olasz királyi ház alapítója, Umberto fejedelem nevezett családból azzal a bensőséges hittel nevezte elsőszülött fiát Amadénak, ahogyan egy ókori görög családfő Teofilnak, azaz: "Isten kedveltjének" gyerekét. A teos bizonyára még a görög istenvilág alakjaira vonatkozott, azonban a II. század kereszténységében már a szentek névsorában olvasható Teofil antióchiai püspök, hitvalló, Marcus Aurelius római császársága idején. Amadé és Teofil jelentésükben azonosak, s az olasz dinasztiából Amade herceg ugyancsak hitvallóként vált tisztelt személlyé a reneszánszban. "Szép életű adakozó" -- mondták róla, aki az "eucharisztia vételében" naponta részesült. Temetésén a hercegség kiválóságai vezeklő kámzsában jelentek meg, a szegények pedig tündöklő ünnepi ruhában -- tartja róla a hagyomány. Az országnagyok a példás fejedelmet, a szegények a jótevőt gyászolták elhunytával -- 1472. március 30-án.

A kalendáriumban szelíden meghúzódó Amade tehát kanonizált szent, annak a Savoyai famíliának véréből, amely a magyar történelemből sem hiányzik vitézi hősiességével, kultúra teremtő munkájával az építészetben.

1695-ben jelent meg Náray György Lyra Coelestis (Égi-Líra) című énekeskönyve; benne több értékes dallam közt ismert az, amelynek szövege ugyancsak Amadé László bárótól való, s a magyar Mária-költészet egyik gyöngyszeme: "Nagy mentsége, reménysége / A kétségbeesteknek, / Dicsősége, fényessége, / Szép csillaga népednek. / Néked élek, néked halok, / Terád bízom éltemet, / Téged tisztel árva szívem, / ez vígasztal engemet. / Látod: sírok, / tőled várom, / hogy könyörögj bűnömért / A Báránynál, Szent Fiadnál, / ki szenvedett éltemért."

Golgotai megelevenedő kép, a kereszt alatt: Jézus szól Jánosnak: "Íme, a te Anyád." Mi másra gondolhatott Amadé, amikor már felbári és pozsonyi birtokán magányosan élt -- szerencsétlen házasságok után, de emlékeit sorjázva azzal a Regnum Marianum eszmével, melyet még a jezsuiták győri iskolájában épített a lelkébe, no meg Nepomuki Szent János tiszteletét, akiről több verset szerzett.

Az ő korának gyermeke volt Mozart Amadeus, akit többször Gottlieb névvel illettek, lefordítva a latin (olasz) keresztnevet, hogy világosan tündököljék: ő is Isten kedveltje". Az a titokzatos "angyal", aki rövid ideig élt a földön, de zenéjével az ember paradicsomi ártatlanságát igazolta. Utolsó motettája: az Ave verum Corpus -- a rejtelmes Kenyér, az ártatlan Áldozat misztériumában találkozik a naponta áldozó, oltárra emelt Amade herceggel, a vívódó-bűnbánó báróval és -- valamennyiünkkel, közöttünk egyre ritkább az Amadé keresztnevű, de azért mind az Úr kedveltjei vagyunk az Ő szeretetéből.

Tóth Sándor