Czigány Ildikó, a polgári repülés első hazai pilótanője zenetörténészi végzettsége mellett elkötelezettje az irodalomnak is. A francia irodalom köréből választott magvas tanulmányai, cikkei, majd novellái és versei után legutóbb egy emlékezés-kötettel jelentkezett. (Négyezer napja a nyárnak, Z-füzetek, 1999.) Lapjain örömmel fedeztük föl azt a derűs életérzést és finom, áttetsző líraiságot, mely annyira hiánycikke jelenlegi irodalmunknak.
A szerző -- az országos nevű író, költő és zeneesztéta, Czigány György leányaként -- maga is fontos szerepet szán az egymással szoros kapcsolatban lévő testvérmúzsáknak. Írásai lírai fogantatású, finomívű miniatűrök, bennük csilingel a természet spontán zenéje, és fölcsillannak bennük a képzőművészetek sajátos színei, formái is.
Czigány Ildikó kötetében a reggel "szitakötőszárnyú"; a földeket megtámadták a színek: "pipacs-kenyeret eszünk"; a nap "konyakszínű fényt ad"; a bodza virága, mint "kerek porcelántányérok a holdvilágban" -- mintha legérzékletesebb költőink remek színfantáziája éledne föl ezekben az emlékezésekben.
A világban észre kell vennünk a szépséget, a nemes dolgokat -- hirdeti sokakkal ellentétben Czigány Ildikó kötete --, hiszen mindez értékesebbé teheti a mai kor nehéz és színtelenné vált életét, és reményt nyújthat az elcsüggedt emberi szíveknek.
szeghalmi
Deák Endre
Ott túl a Jánosegy...
Lőwey Györgynek
Naponta nézem s kérdem őt
reggel, az indulás előtt,
mit jósol esőről, fényről,
hangulatról, egészségről,
testünk, lelkünk épségéről.
S most, hogy a Mária téren
immár az ablakból nézem,
földerengett az április,
mikor másik oldalát is
láttam – s a kórház életét.
Akkor is volt fény és sötét,
s oly talányosan állt a hegy,
mint aki vándorútra megy,
de a készületnél megáll,
s ha alkonyati pírban áll,
kedves mosollyal visszaint:
ugye, igazam volt megint!