Püspökké szentelésének huszonötödik élvfordulóját ünnepelte február 8-án Máriapócson, a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyházmegye lelki központjában Keresztes Szilárd püspök.
Az ünnepi szent liturgia keretében felolvasták II. János Pál pápa levelét és Achille Silvestrini bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációja prefektusának táviratát. A köszöntés és nagyrabecsülés római szavaihoz társult az egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus papjainak és híveinek köszönete és jókívánsága, amelyet Pregun István püspöki helynök tolmácsolt. A liturgiát követő ünnepi ebéd keretében pedig a hazai ortodox és protestáns egyházak képviselői, valamint Semjén Zsolt egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár, a megye és a település képviselői köszöntötték a főpásztort.
Püspöki szolgálatának ideje alatt Keresztes Szilárd sokat tett a hazai görög katolikusság önazonosságának erősítéséért, azért, hogy híveiben és papjaiban tudatosítsa: az ősi keleti szertartás és lelkiség vállalásával és megélésével lesznek teljes értékékű tagjai az egyháznak, őrizve és kamatoztatva a keresztény kelet lelki kincseit µ egységben a latin szertartású hívekkel és Isten szolgáinak szolgájával, a római pápával.
A görög szertartás szerint bemutatott ünnepi szent liturgiát a jubilánssal együtt mutatta be Karl Joseph Rauber érsek, apostoli nuncius, a római Keleti Intézet rektora, a környező országok öt görög katolikus püspöke, és Seregély István érsekkel az élen szinte teljes létszámban a Magyar Katolikus Püspöki Kar. Mindez kifejezésre juttatta: a magyar a görög katolikusság mennyire szerves része mind a hazai katolikus egyháznak, mind görög rítusú katolikusságnak, Keresztes Szilárd pedig mennyire megbecsült főpapja ennek a közösségnek. Az ortodox egyházak rangos képviselete ugyanakkor arra utalt, hogy a püspök az ökumenizmus terén is jelentős, elismerésre méltó munkásságot fejtett ki.
Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek méltatta Keresztes Szilárd püspöki szolgálatát, aki huszonöt évvel ezelőtt a vele egyidőben fölszentelt Timkó Imre megyésfőpásztor segédpüspöke, a szórványban élő görög katolikus hívek püspöki helynöke lett, majd a római Pápai Magyar Intézet rektoraként tevékenykedett. Elődje halálát követően, 1988-ban pedig az egyházmegye főpásztora és miskolci apostoli kormányzó lett. Akkor már érzékelhetőek voltak a politikai változás jelei, és Szilárd püspök leleményesen és körültekintően igyekezett kihasználni a bővülő lehetőségeket. Folytatta a papképzés és -nevelés korszerűsítését, majd az országban elsőként alapított új katolikus iskolát Hajdúdorogon. Templomokat építtetett, egyházközségeket alapított, és sokat tett a határainkon kívüli görög katolikus egyházak megsegítéséért.
Az egyházmegye papjainak többsége is ott volt ezen a máriapócsi ünnepen: családtagjaik és híveik kíséretében. A liturgia végén hozzájuk szólt közvetlen szavakkal a püspök: hűségüket, áldozatos munkájukat és imáikat megköszönve igaz családias ünneppé lelkesítve át az évfordulós ünneplést.
k.t.