Évtizedek óta közlik irodalmi, közéleti írásait a napi- és hetilapok, folyóiratok. (Többek között az Új Ember is.) Most Madárlátta kenyér címmel válogatott verseinek kötetét tette elénk Várkonyi István, megmutatva egy alkotó emberi életet, gondolkodást, érzelemvilágot, ugyanakkor egy élet emberségét. Találóan fogalmazódott meg az a két mondat róla, amelyet a könyv ajánlószövegéből idézünk: "Az irodalomkritika a népi írók hagyományait követők között tartja számon munkásságát. Humanizmusa, igazságkereső létfelfogása, hazafisága, a szűkebb pátria iránti elkötelezettsége mélyen vallásos erkölcsi talajban gyökerezik."
Kötetét lapozgatva, verseit olvasva hamarosan észrevehetjük, hogy nemcsak a szűkebb pátriához nagyon erős a kötődése, hanem ott a szülőkhöz s a többi felmenőhöz is. Édesanyjával kapcsolatosan egy régebben szinte mindennapi tevékenységről is így tud írni például: "Anyám gyakran ruhát foltozott / szemüveggel, lámpával -- este, / Mestere volt a foltvetésnek, / olyan ügyesen illesztette." (Anyám művészete)
A már említett szülőföldhöz kötődés természetesen az ott élő emberekhez való ragaszkodást is jelenti. Példaképp álljon itt ismét négy sor, ezúttal Öreg révész a Tiszán című verséből: "Lassan jár már a víz felett, / mint az árny, mely a vízbe leng. / Szeme fakó, keze reszket; / ez a kéz de rég evezhet!" Szeretet nélkül nincsen karácsony című költeményének egyik sorában így fogalmaz: "Az Ige kell nékünk, hogy megváltson." Ez a képesség, a sűrítve is sokat elmondás jellemzi egész költészetét.
(mátyás)