Ki van itt?
Ajtóm zárát ki veri?
Éjem álmát megtöri.
Engem hív: „Óh
drága nővér, feleség,
szüzek gyöngye,
ritka szépség, ékesség,
kelj föl, kelj föl,
nyiss ki hamar, édesség!

„Nagy király
egyetlen fia vagyok,
legkisebb és legnagyobb.
Fényes égből
sötét földre leszálltam.
Földi foglyok
lelkeit én megváltom.
Halált értük
s bántalmakat kiálltam.”

Akkor én
ágyamból kiugrottam,
a reteszhez futottam,
hogy kizárjam
házam minden zárait
s szemtől-szembe
lássa lelkem azt, akit
látni, látni
legfőképen szomjazik.

Jaj de ő
akkorra már messze jár!
küszöböm elhagyta már.
Mit csináljak
én szegény, hová legyek?
Könnyek közt a
vőlegény után megyek,
kinek ujja
formált földet és eget.

Őrei
rámleltek a városnak.
Ruhámtól megfosztottak.
Új palásttal
borították testemet
s hallottam, hogy
új énekbe kezdenek:
hogy a király
házába vezessenek.

(Fordította: Babits Mihály)