Veres András egri segédpüspök, a püspöki konferencia titkára - akit II. János Pál pápa vízkeresztkor Rómába szentelt apostolutóddá --, január 23-án 10 órakor az egri bazilikában az apostoli nuncius jelenlétében bemutatkozó főpapi szentmisét mutat be. Első budapesti főpapi szentmiséjét pedig február 6-án 10,30-kor a Felső-krisztinavárosi templomban (XII. Apor Vilmos tér) celebrálja.
címmel a demográfiai problémákról, annak gazdasági és lélektani gyökereiről valamint a megoldási lehetőségekről rendeznek konferenciát január 24-én 17 órakor - a Nemzeti Pedagógiai Műhely és a XI. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ szervezésében - a budai Szent Imre Gimnázium nagytermében (Bp. XI. Villányi út).
Bárdossy László egykori miniszterelnök lelki üdvéért engesztelő szentmisét mutatott be Havas István piarista lelkipásztor Budapesten, a Szent István-bazilikában január 16-án. A Magyar Igazág és Élet Pártja kezdeményezésére tartott szentmisén a bazilikát zsúfolásig megtöltő tömeg a kiengesztelődés fontosságáról hallhatott a szentbeszédben.
Az Eszterom-budapesti Főegyházmegye lelkipásztorai közül a 2000. esztendőben vasmisés jubileumát ünnepli Erdős Mátyás, akit hatvanöt esztendeje, 1935. október 27-én szenteltek pappá. Gyémántmisések, vagyis hatvan éve lettek felszentelve: Tarnai Béla, Fábián János, Tóth János. Aranymisés Gyüre István, ezüstmisések Erdő Péter (korábban az egyházmegye papja, a múlt év végén kinevezett székesfehérvári segédpüspök), Esterházy László és Kardos Mihály.
Vargha Gábor pápai prelátus, aki 1945-től vezette a nürnbergi magyar katolikus missziót 1990-es nyugállományba vonulásáig, 1999. december 18-án megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetést. A nürnbergi misszióról szóló, karácsonyi számunkban megjelent tudósításban véletlenül tévesen jelent meg a kitüntetett neve.
Március 25.: A Váci Székesegyházi Főesperesség híveinek zarándoklata Vácra és az Egyházmegyei Múzeum megnyitása.
Április 29.: Cserkészek és ministránsok találkozója Vácott.
Május 6.: A Szolnoki Főesperesség híveinek zarándoklata Vácra.
Május 20.: Az egyházmegye papságának találkozója Vácott.
Május 27.: A Nógrádi Főesperesség híveinek zarándoklata Vácra.
Június 3.: Egyházmegyei katolikus iskolák közös évzárója Vácott.
Július 11.: A megszentelt élet intézményeinek találkozója Vácott (Szent Benedek ünnepéhez kötve).
Július 23.: Szent Anna búcsú Lőrinciben - nagymama találkozó.
Augusztus 13.: Ünnepi szentmise a nógrádi várban.
Szeptember 16-17.: A Szent István király által alapított püspökségek találkozója