Van, aki azt állítja, hogy a próbaházasság (igaz elkötelezettség nélkül való együttélés) modern kapcsolati forma férfi és nő között. De "semmi sem új a nap alatt" (Prédikátor könyve 1,9): sok minden modernnek tűnik, de megtörtént már máskor is. Gondoljunk csak a régebbi időkben előforduló együttélésekre, amelyre sem a nemzetség, sem a társadalom nem adta áldását, vagy az ókori rómaiaknál bevett válásokra, prostitúcióra, abortuszra, kitett gyerekekre, politikai gyilkosságokra, ártatlan életek kioltására, stb. - Fontold meg a most következőket, s ha egyéniség vagy, ki tudod alakítani erről a kérdésről az igazsághoz hű meggyőződésedet -- mások véleményétől és példájától, érzelmeidtől és ösztökéléseidtől függetlenül.
A házasság Isten elgondolása szerint - tehát a dolog természete szerint - azt jelenti: a feleségemmel (a férjemmel) együtt vívom meg az élet csatáit, együtt nevelem gyermekeinket és kitartok mellette tűzön-vízen át, jóban-rosszban, sikerben-kudarcban. Kitartok akkor is, ha ez nagy küzdelembe és szenvedésbe kerül - mert szeretem!
Ezt pedig nem lehet próbálgatni - ezt csak végre lehet hajtani!
Ehhez pedig mi kell? Isten kegyelme (ajándéka), ami adva van, csak én legyek nyitott annak befogadására! Nyitott és befogadóképes pedig akkor vagyok, ha az Istennel való kapcsolatom komoly és mély. Példaképem Krisztus, aki nem hagy magamra az élet küzdelmeiben.
Mi kell még? Önnevelés. Ki kell fejleszteni magamban a hosszantűrő, viharálló, a jóban kitartó embert. Tudjam ösztöneimet karban tartani, kényelemszeretetemet elvetni magasabb céloknak. Ne sodorjon indulat, hangulat, vagy mások példája, hanem magam irányítsam életemet éspedig jó irányban.
A "próbálkozók" azt mondják: "Azért lakunk együtt, hogy megismerjük egymást." Tudnom kell: egy másik ember megismerésének képessége, akkor fejlődik ki bennem, ha önmagamat is igyekszem jól megismerni. (Az ókorban a delphoi jósda homlokzatára azt írták: "Ismerd meg magadat". Valóban csak így tudhatjuk meg azt, ami a saját jövőnkről egyáltalán megtudható.) És ha megismertem magamat, akarjam tovább is fejleszteni, mert hiszen nem vagyok tökéletes. Ha két, önmagát sem ismerő, és önmagát fejleszteni sem akaró személy találkozik, abból csak egy ideig tartó együttlakás lesz - amíg meg nem unják a másikat, és új partner után nem néznek - de nem házasság!
Ne gondold, hogy a "próbálkozás" a dolgok rendje, menete. Hogy másként végképp nem lehet megismerni egymást: csak együttélés útján. Mert egyszerű matematika az egész: ha a munka nyolc óra, a pihenés, alvás szintén nyolc óra, utazás munkahelyre két óra, tisztálkodás egy óra, kapcsolattartás rokonokkal, barátokkal heti négy-öt óra, bevásárlás, orvoshoz menés ugyanennyi. Tehát alig napi három-négy óra marad egymás megfigyelésére, amennyi időt "próbi-házi" nélkül is el lehet egymással tölteni. Amúgy is a megismerés nem akkor eredményes, ha minél több időt töltünk el egymással, hanem ha "terhelés" idején figyeljük meg egymást és van hozzá szemünk. (Lásd: autók tesztelése "terhelés" közben.) Ha a "rózsaszín felhő" vakká tesz, nem ismerjük meg teljes valójában partnerünket akkor sem, ha együtt élünk.
Legyenek tehát közös célok, erőfeszítések, munkák! Voltaképpen a társas emberi kapcsolatokban kell megfigyelni partnerünket (és önmagunkat). Például: mennyire tanultunk meg élni szabadságunkkal és önállóságunkkal? Azaz van-e önfegyelmünk, felelősségtudatunk, mások iránti tiszteletünk? (Nemcsak a szeretett személy irányában!) Mennyire vagyunk figyelmesek és tapintatosak másokkal? Mennyire tudjuk saját érdekeinket összehangolni másokéval? Tudunk-e engedni másoknak, elsőbbséget adni a magunkénál fontosabb szempontoknak? Tudunk-e együttérzően részt venni mások életében? Mennyire vagyunk becsületesek, őszinték, megbízhatóak? Mennyire érezzük magunkat felelősnek másokért, környezetünkért, a ránk bízottakértCsak egy pár a fontosabbak közül. Ebben kell tehát előre haladnunk, izmosodnunk! Fontos, hogy mindezt a fiúnál és a lánynál is, a szeretett személyen kívüli körben kell elsősorban megfigyelni, hogy hol tart, illetve hol tartunk mind a ketten. És azután fejleszteni is kell magunkat a megfelelő irányban!
Bizonyára nem egészen átgondoltan sodródtak bele. Talán az újdonság, a többiek hatása, példája vonzotta őket. Vagy a meg nem nevelt ösztön, a "bomolva, romolva vágtató fogat" (Ady), késztetésére szédültek bele, de most már érettebb fejjel, felelősségteljesebben látják az egészet és másként csinálnák. Ők minél hamarabb rendezzék a viszonyukat Isten és a lelkiismeretük előtt. Nem kell várni "majd, ha lakás lesz, majd ha lesz pénz a lagzira", stb.
Addig is őszintén törekedjenek arra, hogy ne legyen más "szeplő" az életükben, mint ez. Próbálják minél inkább megközelíteni a társas emberi kapcsolatok kívánalmait! (Lásd előbb!) Legyenek tehát emberségesek egymáshoz és másokhoz! Nem utolsó sorban fejlesszék azt a képességüket, hogy tudjanak alkalmazkodni - szeretetből. Az Istennel való kapcsolatot is ápolják! Ne mondják, hogy "most már úgy is mindegy a próbálkozás miatt Isten úgy is haragszik ránk". Isten irgalmas. Krisztus megértő: csak a bűnt ítéli el a bűnöst nem, ha őszintén ki akar kapaszkodni a szakadékból. A János evangélium 8. fejezetének elején Jézus azt mondja a jog szerint halálra ítélt, bűnös asszonynak: "Én sem ítéllek el, menj, de többé ne vétkezzél!"
Krisztus a fiatalokkal együtt érez! Az Isten is fiatal!
Erdővégi