Igen, ha jól imádkozunk, parancsolhatunk égnek és földnek: minden engedelmeskedik nekünk.
Ha képtelenek vagytok imádkozni, rejtőzzetek el angyalotok mögött, s bízzátok meg őt, hogy imádkozzék helyettetek.
Annyira nem szabad elfeledkeznünk Isten jelenlétéről, amennyire nem felejtünk el lélegezni.
Lelkünknek az az ima, mint a földnek az eső. Trágyázzátok a földet, ahogy csak akarjátok, ha nincs eső, nem ér az egész semmit!
Amikor imádkozunk, nem kell sokat beszélni.
Tudjuk, hogy a jó Isten itt van a tabernákulumban. Kitárjuk előtte szívünket, örvendezünk jelenlétének. Ez a legjobb ima. Amikor imádkozom, elképzelem Jézust, amint Atyjához imádkozik.
A jó Isten szereti, ha alkalmatlankodunk neki. Egyszerűen kell imádkozni, ilyenféleképp: Istenem, itt van egy szegény lélek, akinek nincs semmije, aki semmit sem tud tenni. Add meg nekem, aki senki vagyok, azt a kegyelmet, hogy szeresselek, megismerjelek és szolgáljalak!
A jó Istennek nincs szüksége ránk. Azért parancsolta, hogy imádkozzunk, mert a boldogságunkat akarja, boldogságunkat pedig egyedül Őbenne találhatjuk meg.
Amikor az Oltáriszentség előtt vagyunk, ne tekintgessünk körbe, hanem csukjuk be a szemünket és szánkat és nyissuk meg szívünket. Akkor a jó Isten is megnyitja a sajátját, mi hozzá megyünk, Ő meg mihozzánk, az egyik kérni, a másik befogadni. Olyan ez, mint a kölcsönös lehelet.
Vianney Szent János