Valamikor, nem is olyan régen, az emberi törvényeket az isteni törvényekből eredeztették, s magától értetődőnek tartották, hogy olyan emberi törvényt nem szabad hozni, mely ellenkezik az istenivel. Aztán jött a felvilágosodás, a természetjogból eredeztetett emberi jogaival és a demokrácia új értelmezésével, melynek egyik fontos eleme az a közkeletű vélekedés, hogy "mindent szabad, amit nem tilt a törvény". Azóta nemzedékek sora nőtt fel ebben a súlyos tévhitben, melyet úgy is lefordíthatnánk, hogy az egyénnek minden olyasmihez korlátlan joga van, mellyel mások érdekeit nem sérti. Mivel az emberi törvények erkölcsi követelményeket nem támasztanak, csupán bizonyos magatartásokat és cselekményeket tiltanak és büntetnek, a modern ember afféle morális senkiföldjén éli le életét, s ha nem tesz olyat, amit az emberi törvény tilt vagy büntet, akár makulátlan embernek és polgárnak is érezheti magát, mint büntetlen előéletű "törvénytisztelő" állampolgár. Még magukat jó kereszténynek tartó embereknél sem ritka az ilyenfajta gondolkodás: jó embernek érzik magukat, mert betartják a parancsolatokat. Csakhogy elfelejtik, hogy az isteni parancsolatok többsége ugyancsak tilalmakat tartalmaz, az emberi jóságra, erkölcsre, életvitelre, magatartásra Jézus példája tanít, s ez a példa aligha foglalható pontokba szedett törvényekbe, parancsolatokba. A krisztusi tanítás óriási szabadságot és felelősséget ruház a keresztény ember lelkiismeretére, amikor a szeretet elsődlegességét és egyetemességét hangsúlyozza, mely mintegy felülbírálja az isteni és emberi törvényeket is, illetve abból származtatja valamennyit. Nemcsak az a fontos számunkra, mit ne tegyünk meg, sokkal fontosabb és nehezebb követelmény, hogy magunkban és környezetünkbe, életünkben és munkánkban megtaláljuk a pozitív lépések folyamatos lehetőségét. Ez önismeret és önnevelés nélkül aligha sikerülhet, márpedig a modern ember éppen ezen a téren áll nagyon gyenge lábon, hiszen óvodás korától kezdve ahhoz szoktatják, hogy önmagát a többi ember véleménye alapján határozza meg. Kevés emberben működik már a "belső iránytű", mely a jót és a rosszat minden kétséget kizáróan megmutatja, s ha a mai fiatalok példaképet keresnek, nem erkölcsi tulajdonságok alapján választanak, hanem a tudás, a hatalom, a pénz, a siker bálványaira gondolnak. Egyre nagyobb szerepe van mindebben a médiumoknak is, különösen a televíziónak, mely ritkán mutat fel és közvetít valódi emberi értékeket. Így aztán könnyen előfordulhat, hogy az az ember, aki rosszat tesz, nem is elvetemült gonoszságból cselekszik, hanem tudatlanságból, a rossz minták utánzásának divatjából és kényszeréből.

Nem elég, ha büszkén elmondjuk: "nem öltem, nem loptam, nem hazudtam", ha nem egészítjük a halk kérdéssel: "és mit tettél helyette, barátom?"

Az isteni és emberi törvények betartását nem a félelemnek, hanem a szeretetnek kell alárendelnünk. Vajon miképpen tudná szeretni a mai ember felebarátját, mint önmagát, ha még önmagát sem képes okosan szeretni? Aki önpusztító életet él, aki hamis bálványoknak hódol, az mást sem képes szeretni. Annak számára minden isteni és emberi törvény rideg, holt betű, kínos tilalomgyűjtemény marad csupán.

Szentmihályi Szabó Péter