Már régóta tűnődöm családommal, pályatársaimmal és barátaimmal együtt, kik azok a "szerencsések", akiket egyes közvélemény-kutatók kegye megtisztel azzal az állampolgári lehetőséggel, hogy kikéri véleményüket, ítéletüket egy-egy országos jelentőségű kérdésben. Mert minket - nagy számú barátaimat, ismerőseimet és azok ismerőseit - még sohasem kérdeztek meg a közvélemény szorgos kutatói.
A MATÁVNET internetes kiadványa a 2000 magyar címen meghirdetett felmérés az óév végén került nyilvánosságra, s ebben az "évezred magyarjáról" és az "ezredforduló emberéről" kellett szavazniuk, illetve rangsort állítaniuk a megkérdezetteknek.
Az "évezred magyarja" versenyében Szent István került a első helyre, Széchenyi István a másodikra -- a harmadikra: Kádár János. Sokunkat nagyon érdekelne, milyen kiválasztódás alapján, kiknek a voksai juttatták erre az előkelő helyre Moszkva magyarországi helytartóját. (Arról is kérdezhetnénk: miképp lehetséges, hogy Árpád fejedelmet, Mátyás királyt, Kossuth Lajost, Petőfi Sándort, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt is megelőzi a "népszerű politikus".
A történelmi és értéktudat erős torzulást jelzi ez a "közvélekedés". Mintha tíz évvel az 1849-49-es szabadságharc leverése után Haynaut szavazták volna meg a század kiemelt személyiségének Magyarországon.
Egy véreskezű helytartót emel eszményi magasságba ez a "közvélekedés" - a helytartó kifejezés Faludy György leleménye -, feledve (vagy letagadva?) a sztálini önkényuralom ideje alatt betöltött szerepét, 1956-os forradalmat követő megtorlás vezetését, az idegen érdekeknek a nemzet kárára történő kiszolgálását. "Opportunizmusod csigája hány orosz elvtárs nadrágján mászott fel?" - kérdezi emigrációs versében a már említett Faludy György.
Ez a saját, több évtizedes egyeduralmát Moszkva iránti szolgai hódolattal biztosító, műveletlen pártember még akkor sem kerülhetne a legjelesebb magyarok közé, ha nyugat-európai vagy kanadai színvonalú társadalmi jólétet és relatív szabadságot biztosított volna alattvalóinak. Erről azonban szó sem volt. A börtönök, a megtorló és kivégző osztagok, a rendőri túlkapások és az internacionalista magatartás voltak jellemzőek uralmára. Ál-konszolidációja nem egyéb merő hazugságnál, gazdasági és ideológiai blöffnél. Az ezredvég világosan bebizonyította a kommunizmus általános csődjét, alapvető eszmei és gyakorlati fiaskóját, -- nem véletlenül bukott meg világszerte (egyetlen országot nem sikerült felvirágoztatniuk).
Így ennek a rendszernek a kiszolgálói közül egyetlen vezetőt sem jelölhetne épeszű és kellő erkölcsi tartású ember nemzete kiemelkedő fiának.
A tanulság: jól kell tudni megválasztani a közvélemény-kutatás alanyait, megkérdezettjeit. Kádár János "bronzérme" - sportkifejezéssel élve -- szépen csillog. Így előfordulhat, hogy még Rákosi Mátyás és Gerő Ernő is kitűnő osztályzatot, besorolást kap az amnéziában szenvedő hazai voksolóktól. Sőt kiderülhet Farkas Mihály "karitatív működése" és Péter Gábor "gyöngéd, megértő humanizmusa" is. Ezen az alapon át lehet írni a világtörténelmet is. A papír nem pirul el! És úgy látszik, vannak emberek, akik szintén…
Szeghalmi Elemér