Brazília fiatal ország. Nemcsak azért, mert alig több mint másfél százada, 1822-ben nyerte el függetlenségét, hanem lakóinak életkorát tekintve is. A brazilok több mint fele fiatalabb húsz évesnél, s a hatvan fölöttiek aránya mindössze 4,25 százalék. Ez a közel Európa nagyságú ország az ott élők politikai érettségét tekintve is legfeljebb kamaszkorú, s igazi missziós terület. Bár a statisztikák szerint az emberek kilencven százaléka katolikus, legnagyobb részük alig tud többet vallásunkról, mint egy hibás keresztvetést vagy egy Üdvözlégy Máriát. A múlt század közepén érkeztek először magyarok Brazíliába, majd igazán nagy számban az I. világháborút követően. Őket pásztorolni jött otthonról az első bencés, majd a többiek, akik az ötvenes években brazil plébániát, majd elemi iskolát és gimnáziumot alapítottak. 1963-tól a Sao Paulo szélén épített iskolában folytatódott a missziós munka. A Brazil utakon első részében Linka Ödön bencés atya, a Sao Paulo-i Szent Gellért monostor apátja hiteles ismertetést nyújt az országról és lakóiról, az egyház ottani helyzetéről. Tényekkel alátámasztott leírását egy rendtársával, Magyar Szerváccal 1969-ben autóbusszal megtett missziós útjuk "kalandregénye" teszi érdekessé, hitelessé. A kötet második része Szervác testvérnek Molnár Gáborral, a Mato Grosso híres magyar kutatójával 1972-ben tett közös útjuk naplója. Molnár Gábor az ottani kormány meghívására töltött akkoriban néhány hetet Brazíliában, amelyet a harmincas évek elején végzett kutatásai alapján írt könyveivel (13 kötet) érdemelt ki. A jeles kutató egy baleset következtében elvesztette szeme világát, ezért kísérőre volt szüksége, amely szerepet akkor Szervác testvér vállalt. Útiélményeinek papírra vetésével a jó humorú bencés szerzetes szerzőnek immár a harmadik Brazíliáról szóló munkája kerül az olvasó elé. Szent Mauriciusz Cella, Bakonybél - Bencés Kiadó, Pannonhalma
Sérült emberek gondolatait, vágyait, imáit, vízióit a világról -- versekbe, képekbe, szobrokba foglalva - mutatja be ez a tartalmában talán rendhagyó, megjelenésében különösen szép kötet. Huszonhárom sérült ember fohász-kiáltása: Add, hogy lehessek! Emberek imája a létért, akik vannak, emberek kéznyújtása, akik köztünk élnek. Versek, képek, amelyek teljes emberi vágyakozásról tanúskodnak, sérült és ép örök-közös hiányáról: mélyből a magasba, sötétségből a fényre, magányból társhoz. Gyurkovics Tibor mondotta: Amint a Kárpát-medence peremén élő testvéreinknek lobogóbb a magyarsága, úgy a sérültek vágyai, érzései, ha lehet, még mélyebbről fakadnak, ha lehet, még emberibbek. S valóban! Ezek a versek megjárnak minden emberi mélységet, vágyakoznak minden isteni magasságba. A kötet huszonhárom alkotója között van rendszeresen publikáló író, van, aki sorstársai életét kívánja ekképpen bemutatni, van, akinek ez a hobbija s van, aki azt mondja magáról: nem vagyok költő. Ő így ír: Kérlek, Uram, hogy / lehessek tenger; a befogadó, / vízesés; a szerterohanó, / sziklaszirt; az égreordító, / diófa; az értéket adó! Az Add, hogy lehessek című könyvet a Napos Oldal Sérült Emberekért Alapítvány és a Tihanyi Bencés Apátság megbízásából kiadta a SZEMIMPEX kiadó. A kötet megvásárlója a sérült embereken segít!
Szikora József