Nagy ünnepi év előtt állunk, keresztények és magyarok. Még akiknek szívét egyik közösséghez való tartozása sem dobbantja meg, azok is érzik, most valami különös várakozás támad mindenkiben. Vannak, akik baljós, világvégi hangulatot érzékelnek, de azt hiszem, a többség számára büszkeséget és reménységet jelent a második millennium szép, kerek záróéve. Persze a dátumok emberi találmányok, az emberi emlékezet segítői, maga az idő hatalmas folyamként hömpölyög, melyet a különféle élőlények egészen másként érzékelnek. Egy ezer éves fa számára éppúgy végtelen ez a folyam, mint a tiszavirág számára. Nekünk, embereknek, magyaroknak ez az ezer esztendő harminchárom emberöltőt jelent, ennyi nemzedék vetett és aratott, épített és háborúzott: ha meggondoljuk, meglepően gyorsan telt el az idő Szent István óta, s mégis, milyen felfoghatatlanul nagy idő ez egy nép életében, mely Isten számára csupán egy merítés a végtelen időfolyamból. Ebben az ezer esztendőben kevés nyugodt békeidő adatott számunkra, s ha nem éppen külső ellenséggel hadakoztunk, akkor jött a belviszály, jöttek a nagy járványok, természeti csapások. Nemzeti öntudatunk legfőbb forrása az a büszkeség, hogy "megfogyva bár, de törve nem" életben maradtunk és ha hazánk területének nagy részét el is veszítettük, a magyar nyelvet, a magyar történelem emlékeit és példaképeit megőriztük és továbbadjuk a harmadik évezred keresztény magyarságának.
Nagy ajándéka volt Istennek és Boldogasszony Anyánknak, Magyarország patrónájának, hogy ezen a nagy ünnepen ismét független államként, emelt fővel vethetünk számot múlttal és jelennel. Kár, hogy e bensőséges ünnepet sokan közömbösen vagy éppen ellenségesen szemlélik, kigúnyolják, kicsinyítik legszentebb jelképeinket és ereklyéinket valamiféle "modern" világpolgár cinizmusával, pedig a megszenvedett múltnak kisugárzása, megtartó ereje van, őseink szelleme óv és figyel minket, kései utódokat. Imádkozzunk legnagyobb magyarjaink lelki üdvéért, s reménykedjünk, hogy ezer esztendő múlva is akadnak magyarok, akik ugyanígy emlékeznek ránk, s tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy jó szívvel, büszkén emlékezzenek arra hihetetlenül távoli időre, amikor Krisztus után 2000-et írtak.
Szentmihályi Szabó Péter