Tehetség és annak hiánya sok esetben érdekes történetekben is elénk tárulhat életünk során. Két színes esettel próbálom mindezt igazolni és világossá tenni az olvasó előtt. Az igazság érvényesül bennük, hiszen az igazi tehetség végül is győzedelmeskedik, míg a tehetségtelen kontár szégyenben marad, de legalábbis nevetségessé válik a nagyvilág előtt.
Liszt Ferenc egy alkalommal II. Sándor cár előtt játszott Szentpéterváron. A zongorahangverseny egyik részleténél a cár nem figyelt a világhírű muzsikusra, félhangosan beszédbe elegyedett páholybeli partnerével. Liszt hirtelen abbahagyta a játékot. Mindenki kővé meredve ült a helyén. Vajon nyílt botrány lesz belőle? Amikor a cár hangosan megkérdezte: miért maradt félbe a hangverseny, -- Liszt mindenki füle hallatára így felelt: "Ha a cár beszél, Felség, mindennek és mindenkinek el kell némulnia."
II. Sándor cár megértette a finom és szellemes választ, a művész elnézését kérte, és rábírta a műsor folytatására. És Liszt egyetlen zavaró momentum nélkül, néma csöndben fejezte be a koncertet, csak a legvégén dörrent föl az elismerő taps és a szinte véget nem érő tetszésnyilvánítás.
Meyer osztrák zongorista meg sem közelítette Liszt tehetségét, de még a szerényebb képességűekét sem. Róla szól a másik történet. Ő a kissé félkegyelműnek tartott V. Ferdinánd előtt játszott, aki nagy zenerajongó volt. A hangversenyt követően a "művész" az uralkodó elé járult, s a császár lassú, akadozó szavakkal reagált a zongorista produkciójára.
"Én már hallottam Thalberget... hallottam Liszt Ferencet... (Meyer majdnem elájult örömében, hogy ilyen nagyságok társaságában említik játékát)... de úgy egyik sem izzadt meg játék közben, mint maga!" - fejezte be "kritikáját" a császár.
Elemző bírálatra ezután már nem volt szükség, a kontár leforrázva távozott a színről.
szeghalmi