Nem a beteg, az egész ember gyógyul

Az otthoni szakápolás megkíméli a beteget a kórházi kezelés gyakorta tapasztalt, bizonyos fokig természetes személytelenségétől. Családja körében maradva nagyobb esélye van arra, hogy nem "esetként", hanem teljes emberi - testi, lelki, szellemi és társadalmi - lényként ápolják, törődjenek vele. Arról nem is szólva, hogy a szakemberek segítségével folytatott otthoni ápolás lényegesen olcsóbb, mint a jelentős (például az úgynevezett hotel-) költségekkel járó kórházi kezelés.

Harmadik alkalommal rendezték meg november végén a Bethesda Otthonápolási Konferenciát, ezúttal Debrecenben, a "cívisváros" Református Kollégiumában. Az idei szakmai találkozó témáinak vezérfonalát jelzi a konferencia címe: Az egyházak válasza az otthonápolás szociáletikai kihívásaira.

A konferencia emblémája
- Simon András grafikája

1996 júliusa óta - rendelettel szabályozott módon - lehet a beteg lakásán kórházi ápolást kiváltó, azt helyettesítő otthoni szakápolást végezni. Ez egyre több feladatot jelent az egyházakban tevékenykedők (lelkészek, diakónusok, önkéntes beteglátogatók, karitászcsoportok tagjai) számára is. Amíg korábban szolgálatukkal elsősorban a beteg lelki-spirituális igényeire válaszoltak, munkájuk az otthonápolás során kibővül egészségügyi, szociális feladatok ellátásával is, ha a beteg és az őt hordozó család segítségére szeretnének lenni.

A Református Egyház budapesti Bethesda-kórháza által szervezett debreceni konferencia előadásai, megbeszélései a magyarországi történelmi egyházak szerepét elemezték a megsokasodott feladatok végzésében. A fő kérdés az volt, hogy milyen tennivalók állnak az otthonápolással foglalkozó intézmények előtt, hogy e nyugaton nagy hagyományú munka szervezetten kiépüljön hazánkban is. Választ - gyakorlati lépéseket, intézkedéseket is jelentő választ - kell adni arra, hogy az otthoni szakápolás szervezési, finanszírozási, (tovább)képzési munkájából mi hárul az egészségügyi, a szociális és a családügyi minisztériumra, mi az egyházakra, a civilszférára (szervezetekre, önsegítő csoportokra). E feladatok tisztázását, megbeszélését követheti a megvalósítás mikéntjéről folytatott eszmecsere.

A különböző egyházi és minisztériumi vezetők beszédei sorában Harrach Péter családügyi miniszter vázolta a jelenlegi magyarországi helyzetet. Ma hazánkban a hatvan év feletti lakosok száma az össznépesség csaknem húsz százalékát teszi ki. Ez az arány az évekkel egyre növekedni fog. Az elöregedés mellett döntő befolyása van a "rossz öregség" jelenségére az a tény is, hogy háttérbe szorult a nagycsaládos modell. A többtagú, nagyobb biztonságot jelentő családdal együtt eltűntek azok a természetes funkciók is, amelyek a család időskorú tagjai számára a biztonságot, fontosságot, a kiszámítható, gondozó hátteret nyújtották. Ezeket a funkciókat - a megtartó kisközösségek és az erős önkormányzatok hiányában - a társadalomnak kell biztosítania, betöltenie. "A mi filozófiánk az - mondta a miniszter - hogy az a legemberségesebb megoldás, ha az állampolgárok saját, megszokott környezetükben maradhatnak életük végéig. Gyorsabban gyógyulnak, ha az egészségügyi szolgáltatásokat is megszokott környezetükbe visszük." A szakmai előadások bizonyították, hogy a mostani eszmecsere korántsem pusztán csak gondolkodást jelentett a témáról. A részt vevő előadók egytől-egyig a saját intézményük, egyházuk keretein belül végzett több esztendős tevékenységükről, tapasztalataikról adtak számot előadásaikban. Szó volt az otthonápolási szolgálat napi gondjairól, együttműködéséről a családsegítő szolgálattal, az ápolási és idősotthonokkal, az otthonápolás hazai oktatásáról az egészségügyi dolgozók képzésében; előadások hangzottak el a védőnők, praxisnővérek, gyógytornászok, medikusok részvételéről e szolgálatban, és e munkára való felkészítésükről. Külön hozzászólás foglalkozott a szociális munkások, illetve a diakónusok szerepével az otthonápolási szolgálatban.

A konferencia végén kerekasztal-beszélgetés folyt a halálos betegségekben szenvedők életének utolsó időszakát végigkísérő hospice-típusú betegellátás hazai tapasztalatairól. (A hospice-ról december 5-i számunkban külön cikkben szóltunk.)

Nagyon sok tennivalója van a különböző állami intézményeknek, szervezeteknek, egyházaknak, az egészségügyben dolgozóknak, amíg hazánkban kiépülhet az otthonápolási szolgálat hálózata. A különböző meggyőződésű, világnézetű, de az egész lakosságot érintő, közös munkát végző szakemberek tudnak együtt gondolkodni - ennek jelét adták Debrecenben. S ez jó jel - mindannyiunk számára.

szigeti