November 13-ra a káposztásmegyeri Szentháromság-templomban Sillye Jenő háromévizedes gitáros és dalszerző pályafutását ünnepelte azzal a nagyszámú jelenlévővel együtt, akik zsúfolásig megtöltötték a templomot.
Felcsendült az első dal, majd ezt követte a további huszonkilenc, hiszen a harmincas számnak ezen az estén nagy jelentősége volt.
A koncerten elhangzottak a már jól ismert dalok, A Duna mellől, a Rád ragyog vagy a Szállj, dalom, mely ugyan - a szerző bevallása szerint - az erdélyi magyaroknak íródott, mégis mára minden határainkon túl élő, hazánkból elszakadt honfitársunk kedves dalává lett.
Ugyanakkor halhattuk a Saint Exupery Kis hercege alapján írt dalciklust vagy Babits Mihály Miatyánkját is megzenésítve. Ami igazán meglepett - nem is csak engem --, hogy a már említett határon túli magyaroknak szóló dalt nem minden ok nélkül énekeltük: hallgatóság körében szép számmal voltak ugyanis Felvidékről érkezett vendégek is.
Sergő András