Az én Szentföldem

Hagyományosan - szerte a világban, így hazánkban is az összes katolikus templomban évente gyűjtést szerveznek a szentföldi keresztények megsegítésére. Idén március 9-én a perselybe tett adományokat nekik juttatják el. A pápák 1618 óta kérik a keresztények imáit és adományait nagyböjtben a Szentföldön élő keresztények támogatására.

A Szentföldről indult útjára a kereszténység. Krisztus szülőföldjén azonban, amely három egyistenhívő vallásnak is bölcsője, sok évszázada puszta fennmaradásukért küzdenek a keresztények, az utóbbi évtizedekben pedig számuk évről évre csökken.

VI. Pál pápa zarándoklata alkalmából így fogalmazott: "Ha a keresztények elhagyják ezt a földet, akkor eltűnik az élő tanúságtétel is a Szentföldön, és a szent helyek múzeumokhoz hasonlítanak csupán. Nélkülözhetetlen, hogy Jézus életének, halálának és feltámadásának helyszínén élő keresztény közösség tegyen tanúságot hitünkről!"

Nagy segítséget jelentettek a helybeli keresztények számára a szentföldi zarándoklatok, amelyek több ezer hívőt juttattak munkához és ezáltal megélhetéshez, de a háborús viszonyok miatt gyakran nagyon kevés zarándok érkezik.

Igazi megoldás a Szentföld békéje lenne, ezért II. János Pál pápa kérte a katolikusokat, hogy buzgó imádsággal kérjék Istent, hogy megszűnjék a gyűlölködés és a háborúskodás. - Az elmúlt években szerkesztőségünk több tagja is járt a szent helyeken. Rövid írásaikban arról vallanak, mit is jelent számukra a hely, ahol Krisztus született, élt, tanított, értünk szenvedett, meghalt és harmadnapon föltámadt.

Lábnyomok a vízen

Hogy kinek mi jelenti a legnagyobb élményt egy szentföldi zarándoklaton, az nyilván az emberi lélek mélyének titka. Valakinek a Szent Sír-bazilika, másnak a Születés temploma Betlehemben, vagy éppen a Nyolc boldogság hegye. Ottjártamkor a csoportban egyedül én említettem a Genezáret-tavat. Ezzel talán nem kezdtem ki az üdvtörténeti események fontossági sorrendjét - ha van ilyen -, egyszerűen csak arról lehet szó, hogy valami okból éppen ott és akkor voltam a legfogékonyabb.

Ringott velünk a bárka a tavon, amely hasonló az egykori halászhajókhoz. Közben vezetőnk azt magyarázza, hogy az alig hetven kilométerre lévő Földközi-tengerről a hegyek között, egy szűk völgyön át viharos szelek törnek be időnként, amelyek percek alatt képesek méteres hullámokat korbácsolni a tavon. Tehát a viharról, a rettegő apostolokról szóló evangéliumi beszámolók is hitelesnek tekintendők. Néztem az éppen nyugodt vizet, amely fölött ott lebegett az apostolok félelme és reménysége, tanácstalansága és bizonyossága, csupa ismerős emberi érzés, csupa valóság, mint a víz, a szél meg a hegyek, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy Jézus lábnyomait kutatja a szemem a vízen. De csak a hajókat láttam, amelyek abban különböznek a kétezer év előttiektől, hogy motor hajtja őket. Nem láttam a lábnyomokat, de tudom, hogy ott vannak. Tamásként - kétezer év után - persze azt is tudom, hogy boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek...

Szöveg és kép:

Kipke Tamás

Lélek a pusztában

A sivatag ősi toposza az emberiségnek. A nehézségek, a fájdalmak, a magány helyszíne, ahol úgy tűnik, nincs élet. A Szentírásban is több százszor fordul elő; nemcsak a választott nép, hanem az új szövetség népe számára is szimbolikus helyszín. Keresztelő János és Jézus is visszavonult a pusztába, "amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben". A sivatag a kísértések, a nehéz döntések helyszíne - mindannyiunk számára. A Szentföldön mindenfelé a vallásos tisztelet csodálatos épületeivel találkozunk, kivéve a végeláthatatlan pusztaságban. Az ember azt képzelheti: ez a vidék nem változott kétezer éve. A kövek és a homok őrzi Krisztus valóságát. És az ígéretet: mikor saját sivatagunkban járunk, mégsem vagyunk egyedül. Ott a Lélek, aki elvezet minket Jézushoz a pusztában.

Szöveg és kép:

Szalontai

A Város fölött

Szentföld: jelentőségteljes, de fájdalmas, barázdált, árkos arc. Valaha szép volt - de lehet, hogy sohasem. A kiszipolyozott földek, a dombtetőket koronázó falanszter települések, a vért izzadó sziklás kősivatagok, a holt vizek, de még a fellélegzést nyújtó üdítő zöld oázisok is ránehezülnek a zarándokra. Jézus nyomában járni persze mélyebb tapasztalat, amely felülírja a "kötelező" megilletődöttséget. Jeruzsálem ékkő - valahogy megmaradt az eltékozolt örökségből. Az Olajfák hegyéről a világ egyik legszebb panorámája nyílik. A Tiropeion-, a Kedron- és a Hinnom-völgy elsimult az évszázadok folyamán. Ma már a gyermek fantáziája kell ahhoz, hogy a rézsútosan emelkedő homokszín terepasztalt szemlélve a "hegyre épült Várost" lássuk magunk előtt. Vesztett komorságából a masszív falkoszorú, és szemkápráztatóan ragyog a kéklő Sziklamecset aranykupakja.

Merre is vezetett a Via Dolorosa? Ott valahol... Felfalták a házak. Kanyargó, szűk sikátor lett a városból kivezető poros út. A távolban az az alig kiemelkedő kettős szürke kupola az utolsó öt stációt őrzi. A Szent Sír-bazilika az óváros mozaikjába ékelődve, szinte észrevétlenül hajol a Golgotára. Az alázatos kövek a szegletkőre emlékeznek.

Szöveg és kép:

Pallós

Természetfölötti fénytől átitatott remény

A hívő nemcsak földrajzi alakzatot, hanem teológiát is lát a hegyekben. A zsoltáros a Teremtőt csodálja bennük, és így kiált: folyók tapsoljatok, hegyek, társuljatok az ujjongáshoz. Mind, ti hegyek és halmok, dicsérjétek az Urat.

Jézus is jól ismerte az ószövetségi népnek ezeket az imáit. Az ő ajkán a szavak igazi értelmükre találtak, hiszen, ahogy valljuk, ő ott volt a teremtésnél, annak kezdete előtt létezett.

Gyermekként Szent Józseffel, majd egyedül, és később tanítványaival is felment a hegyekbe. Biztosan gyakran bejárta a názáreti síkságból kiemelkedő Tábor hegyet is, mely az ősi, törzsi földek találkozásánál fekszik, Zabulon, Isachár és Neftali vidékén, és amelyet az arabok Djebel Tornak, bikahegynek neveznek, mert rendíthetetlen erő árad belőle. Jézus jól tudta, hogy a hegyek az Istennel való találkozás helyei. Itt a lélek kiszakad a mindennapokból, közel kerül az égbolt, és az Isten ujjával a szívünkbe ír. Jézus ezért szerette a hegyeket és tanított bennünket is a Boldogságok hegyétől a Kálváriáig. Jézus maga mondta, hogy a hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Hiába akarták azóta is nemzedékek fegyverrel, csalással, vagy bármi áron megváltói halálát és feltámadását elrejteni. Az utolsó húsvétra vezető úton, három kiválasztott tanítványával újra felment a Tábor hegyre, és színében elváltozott előttük. Szent Péter második levelében, a szemtanú erejével így ír erről a pillanatról: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik." Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. Ma a Tábor hegyre érkező zarándok egy XX. század elején épült templomot talál a színeváltozás helyszínén, melynek arányai építészeti formába öntik a hitvallás szavait: valóságos Isten és valóságos ember. A templom kapuját ugyanis két egyenlő magasságú torony övezi. Belül az egykori jelenet modern mozaikábrázolása látható. A kriptában a bizánci és a keresztes kor templommaradványaival találkozhatunk. 1964-ben VI. Pál pápa is elzarándokolt erre a helyre, ahol egykor megmutatkozott Jézus dicsősége, amelyre titokzatos testének tagjai, mi is meghívást kaptunk. A Tábor hegy számomra éppen ezért természetfölötti fénytől átitatott remény, mely maradandóan mégiscsak akkor mutatkozik meg az életünkben, ha lejöttünk a hegyről és követtük Jézust hűségben oda, ahová vezetni akar minket.

Papp Tamás

Fotó: Bókay

A béke földjén

Az ember, ha a Biblia földjére lép, tudja, mennyi probléma, küzdelem, félelem telepedett meg évezredek alatt e tájon.

Az Olajfák hegyénél sétálok. Reggel van. Forgalmas út mellett áll a Nemzetek temploma, azt próbálom fényképezni. Egyszer csak oldalra nézek és meglátok egy arab férfit, amint szamarát vezeti az úton. Őket fotózom hát. Közelednek felém. A rezzenéstelen arcú férfi elmosolyodik. Megáll mellettem, zsebébe nyúl, egy zacskót nyújt felém. Szavak nélkül is értem a kínálást. Vannak egészségügyi aggályaim, de tudom, nem utasíthatom vissza. Valami arab édesség. Hebegve és mosolyogva köszönöm meg. Ő beszél hozzám, én pedig hozzá. Szavaink nem tartoznak azonos nyelvcsaládhoz, mégis értjük egymást. Talán egy perc sem telik el, s az öreg már indul. Búcsúzásul "szálem alejkummal" köszön el. Intek neki, s oldalra fordulok. Egy rendőrautó áll mellettem. Végignézték a szamaras találkozót. Rám mosolyognak. A leeresztett ablakból szólnak ki: "salom", és mosolyogva elgurulnak...

Nekem a Szentföld a béke földje, Jeruzsálem pedig, mint a nevének jelentése is: a Béke Városa.

Szöveg és kép:

bókay

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu