Az élet, a világosság szolgái lesznek

Lektoravatás a Központi Szemináriumban

Hosszú, több éves, Isten és ember közötti párbeszéd eredményeként jut el egy papnövendék a szentelésig. Az út egyik első állomása, amikor erre a párbeszédre igent mond az egyház, s papi szolgálatra jelöli a fiatalt. Nemcsak tanítással, de szertartással is igyekszik ráhangolni őt papságára, a szentségek szolgálatára, Isten Igéjének egész életén át tartó hirdetésére. A lektorok avatását idén is a hagyományoknak megfelelően tartották meg nagyböjt negyedik vasárnapján Budapesten, az Egyetemi templomban. Március 2-án három harmadéves kispap vette fel a lektori szolgálatot.

Bíró László püspök, a szeminárium rektora hivatalosan is kezükbe adta a Szentírást, jelezve ezzel a gesztussal, hogy a jövőben a hagyományokra, s a Lélekre figyelve olvashatják fel, magyarázhatják az Írást, hirdethetik az élő Igét.

- Arra vállalkoznak a leendő lektorok - hangsúlyozta szentbeszédében a püspök -, hogy a hozzájuk fordulók, a társadalom figyelmét Isten akaratának elfogadására, szándékának megértésére irányítsák. Az élet, a világosság szolgái, hírnökei, a szemek felnyitói lesznek ők az identitását, személyi autónómiáját, szabad gondolkodását Istentől féltő individualista világban, amelyben az ember szembe fordul önmagával. Az önpusztító Európában lassan az egyház lesz az egyetlen közösség, amely szót emel az életért. Az emberiség csak Istennel egységben tudja megőrizni tisztánlátását, biztosítani jövőjét.

A budapesti szemináriumban nemcsak a kispapokra fordítanak nagy figyelmet. Az elöljárók - a rektor kezdeményezésére - otthonukban is rendszeresen felkeresik a papnövendékek családtagjait, évente pedig meghívják az édesanyákat, édesapákat, testvéreket baráti találkozóra, kötetlen beszélgetésre.

- A szülők számára megnyugtató, ha tudják, milyen körülmények között él fiuk - mondja a püspök. - A találkozók abban próbálnak segíteni, hogy a kispap szülei, mire a fiuk pap lesz, papszülőkké legyenek. Ha boldog papnak látják a fiukat, rá fognak jönni, hogy a papság nem elveszi, hanem méginkább visszaadja a gyereket szüleinek. Az a tény, hogy egyre több testvér, ismerős is részt vesz ezeken a találkozókon, ahol a papcsaládok nemcsak megismerik, de erősítik is egymást, azt bizonyítja, hogy a kezdeti kétségek után mindtöbben ajándéknak élik meg unokájuk, fiuk, testvérük, hozzátartozójuk papságát.

Szöveg és kép:

Cser István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu