Köszöntik a jubilánst

"Zeng a harang hívó szóval e szép ünnep reggelén" - köszöntötte az ének a Wekerle-telepen március 5-én a híveket és Lénárd György atyát, akit 1950. március 4-én szenteltek pappá Szegeden, s a következő napon a Wekerle-telepi templomban mutatta be első szentmiséjét.

A háború végén, a szörnyű pusztítások után egy húszéves wekerlei fiatalember elindul a szegedi teológiára: mert élni akar, s életet, természetfölötti életet akar közvetíteni... A kommunizmus kegyetlenkedéseinek kezdetén - amikor Mindszenty hercegprímás börtönben van, több püspököt fogságban tartanak, a Wekerle-telepi plébános is a kistarcsai internálótáborban raboskodik, a hatalom láthatóan az egész egyházat meg akarja félemlíteni - vállalja Lénárd György a papi hivatást. Irracionális lépés ez, és csak az isteni kegyelem magyarázhatja meg... "Mert legfontosabb a hivatás kegyelme" - mondja György atya. A belső megérintettség, a kiválasztottság, amely arra irányul, hogy a pap Krisztus örömhírét közvetítse a nép számára, s így szentelje meg az embereket.

A Szeged-csanádi Egyházmegye kisközségeiben és a püspöki székvárosban teljesített szolgálatot.

György atya lelkipásztori kezdeményezései sokszor olyanokat is visszavezettek a templomba, akik lassan-lassan már elfelejtettek oda betérni - emlékeztetett rá főpásztora, Gyulay Endre püspök köszöntő levelében. - Sok templom és plébánia megújult a főtisztelendő buzgólkodása által. E fáradságot és energiát igénylő munkát úgy végezte, hogy súlyos betegségekkel kellett megküzdenie. "Ha kívülről nézem az életemet, azt látom, hogy borzasztóan nehéz volt. Ha belülről szemlélem, akkor szégyellem magam, mert mindezekkel együtt is könnyű volt... Csak Jézus szavait idézhetem: az én igám édes, az én terhem könnyű..."

Könnyű, mert már gyermekkorában vallásos nevelést kapott szüleitől. A család védő szeretete vette körül a megpróbáltatások során is. "Édesanyám rendíthetetlen hitéből, Istennek való rendíthetetlen odaadottságából élek még ma is."

Lénárd György szegedi püspöki helynök ezt a hitet közvetítette, aranymiséjében ezt a hitet sugározta mindazoknak - a híveknek, volt osztálytársainak, tíz testvérének s a népes rokonságnak -, akik köszöntötték papságának e szép jubileuma alkalmából.

Kép és szöveg: Cser István