Mostanában kétszer is írtak spárgából kötött rózsafüzérekről. Én is leírom a spárgából kötött rózsafüzérem történetét. Vallásos családban nevelkedtem, nagynéném apáca volt. Nagyszüleimnél laktunk, korán megtanultam imádkozni. Mindig szeretettel emlékszem vissza erre a szép időre. Amikor az első szentgyónásra vártunk Csongrádon, hangosan imádkoztuk a rózsafüzért. Nagyon megszerettem ezt az imádságot.
Hétéves koromban agyhártyagyulladás következtében elveszítettem a hallásom. 1952-ben kerültem a szegedi siketnéma intézetbe. Az igazgató kommunista volt, semmiféle vallásos tárgyat nem tarthattunk magunknál. Korán volt lámpaoltás, hosszú volt az éjszaka. Én akkor spárgából kötöttem magamnak rózsafüzért, és azon imádkoztam.
Azóta is járok templomba, de sajnos nem hallok semmit a szentmisén. Rózsafüzér nélkül nem is lehetne egy órán át annyit imádkozni. Érzem is hatását, mivel ugyanúgy boldogulok, mintha hallanék. Sokan panaszkodnak, hogy éjjelente nem tudnak aludni. Én ilyenkor addig imádkozom a rózsafüzért, míg el nem alszom.
Vargáné Gál Mária
Bicske
„Párbeszéd a toleranciáról”
címmel találkozót tartottak 1999. november 5-7. között Dobogókőn. A résztvevők holocaust-túlélők és leszármazottaik voltak, valamint olyanok, akik a vészkorszak idején mentők voltak és az ő leszármazottaik.
Pszichológusok tapasztalták, hogy a holocaust-trauma nehezen feldolgozható, sőt az utódok is magukon viselik ennek a lelki örökségnek a terheit. Kérdésként merült fel, hogy akik annak idején segítséget nyújtottak, azok altruista magatartása hogyan jelenik meg a leszármazottak életében, hogyan „öröklődik", hagyományozódik ez a szemlélet?
A mentők és a túlélők között több hasonlóságot is felfedezhettünk: ugyanazon időszakban élték át a történelem borzalmát, életveszélyben voltak, éveken keresztül nem beszélhettek róla ugyanazon trauma áldozatai. Az együtt töltött két napon több mély és megrendítő lelki találkozásnak lehettünk tanúi. Többünkben megfogalmazódott a vágy, hogy ezt folytatni kellene, és hogy mások is átélhessenek ilyen találkozásokat.
Köszönettel tartozunk Miriam Ben-David pszichológusnak (Budapesten született, hosszú ideje Jeruzsálemben él), aki ötletadója volt e találkozónak, és így hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők a személyes párbeszédek által közelebb jussanak önmaguk és mások jobb megértéséhez, egy emberibb világ reményében.
Vizsolyi Ákos
Budapest