Mindennapi életünk megszervezése egyre összetettebb és nehezebb feladat lesz, hiszen egyre több személyt, várt és váratlan eseményt, történést, vagy azok elmaradását kell figyelembe vennünk. A napjainkban virágkorát élő menedzsment-elméletek és az azokból levonható gyakorlati tanácsok segítenek a szervezési feladatok eredményes megoldásában.

Menedzsment és keresztény életfelfogás: ritkán összekapcsolt fogalmak, mégis van közük egymáshoz.

Egyszerű és összetett szervezetek működésének egyik kulcsfontosságú kérdése a döntési feladatok rendezett továbbadása (delegálása). Egyszerű szervezetekben (például egy család) előfordulhat az a szélsőséges helyzet, hogy a vezető (a családfő) kezében van az összes döntés, és ő él is ezzel a lehetőséggel. Összetett szervezetekben azonban ez az állapot nagyon lelassítaná, vagy egyenesen lehetetlenné tenné a szervezet működését.

Egy jól működő szervezetben a döntések átadása egyértelmű szabályok mentén történik. A szabályok figyelembe nem vétele, vagy a szabályokkal történő visszaélés a szervezet működését veszélyezteti.

Hívő ember számára a világ és benne az ember is Isten teremtménye.

Ugyanakkor az Isten képére és hasonlatosságára teremtett, szabad akarattal rendelkező, gondolkodó és öntudattal rendelkező ember egyben az Isten teremtőtársa. Az Isten átadott számos döntési lehetőséget az embernek. Ezen döntések eredményei határozzák meg szűkebb értelemben a mindennapjainkat, tágabb értelemben pedig a teremtett világ — és ezen belül, ami számunkra elsőrendű fontossággal bír: a Föld — sorsát.

A hatáskörök átadása akkor lesz eredményes, ha több feltétel is megvalósul.

Egyértelmű célok kijelölésével és az elérésükhöz szükséges tervek elkészítésével kell meghatározni az elvárt eredményt. A szervezet jó működéséhez nélkülözhetetlen, hogy az átadott döntési lehetőséggel a megbízottak éljenek is, és ne küldjék vissza azt az átadónak.

A hatáskörök átadásának sikere több tényezőn múlik.

A hatáskör átadásához készség kell. Az átadónak le kell mondania addig gyakorolt döntéseiről, és egyben el kell fogadnia azt a lehetőséget is, hogy a megoldás különbözni fog attól, amit ő tett volna.

A hatáskör átadója elfogadja, hogy a megbízott személy — alapos előkészítés után, a célok és a tervek ismeretében is — hibát követhet el. (A folyamatos ellenőrzés sem zárná ki a hibát, de lehetetlenné tenné a megbízott munkáját.)

A hatáskör átadója bizalommal fordul a hatáskört átvevő személy felé — a bizalom a delegálás alapköve.

Ki kell dolgozni az ellenőrzésnek azt a módját, amely nem az egyes részleteket veszi figyelembe, hanem időben jelzi a célkitűzésektől való eltérést.

Mivel a hatáskört átvevő a megbízó munkájának egy részét önállóan végzi (átadott hatáskörben), a kettőjük közötti kapcsolatnak folyamatosnak és kétirányúnak kell lennie.

A delegálás további két alapvető tézise, hogy egyrészt senki sem adhat át olyan hatáskört, amellyel nem rendelkezik, másrészt ha valaki minden hatáskörét átadja, akkor a saját létjogosultságát szünteti meg.

A fenti vázlatos ismertetés után próbáljuk meg az ember társ-teremtői helyzetét a delegálás mentén áttekinteni.

A Teremtőtől kapott társ-teremtői hatáskör megfelelő forrásból érkezik. Az ember azonban soha sem lehet olyan elbizakodott, hogy elfelejtse: Isten nem rendezett végkiárusítást az ember megteremtésével. A teremtett világ sokban különbözik egy mesterségesen létrehozott szervezettől. Az előbbit, részleteiben, fokozatosan ismeri fel az érdeklődő ember, de mindig megmarad az a terület, amely a teremtmény elől rejtve.

Honnan ismerheti meg az ember a Teremtő céljait? Hol vannak a tervek a célok eléréséhez? Élnek-e az emberek az átadott hatáskörökkel, vagy folyamatosan kibúvókat keresnek, és igyekeznek megszabadulni a terhesnek tűnő feladatoktól, és kibújni a felelősség alól? Miért nem tartotta fenn a Teremtő az öszszes döntési lehetőséget a maga számára, és miért nem avatkozik be határozottan, folyamatosan és egyértelműen a világ életébe? Az utolsó kérdés értelmetlen, mert ellentétben áll az ember szabad akaratával. A többi kérdésre sem könnyű a válasz úgy általában.

Nyugodtabb perceinkben azonban sokak gondolatai forognak a napi tennivalókon túlmutató cél, a tervek, a megoldások körül. Az emberek által létrehozott szervezeteknél a küldetésnyilatkozatban olvashatók a szervezeti célok. A világ megértéséhez sok „forrásmunka” található, de éppen a teremtettség miatt mindig maradnak homályos részletek.

A hatáskörök átadásának sikeréhez szükséges jelenségekből talán több biztatás olvasható ki a társ-teremtői feladatok elvégzéséhez. A Teremtő kész a személyes megoldások elfogadására is, hisz az emberre bízta a döntéseket. A teremtésben való részvétel alapja a bizalom, a személyes bizalom. A megbízás végrehajtása során a megbízott hibázhat, de ettől még nem vész el a feladat. Biztosan van ellenőrzés is, amelynek részleteit nem ismerjük, de a lelkiismeretünk intése rendszeresen figyelmeztet. Mivel a Teremtő megbízásából részesei vagyunk a teremtésnek, életünk két síkon folyik. Az egyik a földi sík, ahol átadott hatáskörben alakítjuk magunk és környezetünk sorsát, hozzuk meg naponta a döntéseket. A másik a Teremtő síkja, ahol imában és elmélkedésben beszámolhatunk a földi sík örömeiről és gondjairól, és ahonnan a bizalom fényében útmutatást és megerősítést kapunk.

Elfogadom, hogy a hatáskörök átadása szervezeti modelljének alkalmazása a teremtésben történő emberi közreműködésre filozófiailag naivitás, teológiailag vakmerőség. Mégis, remélem, hogy minden tökéletlensége ellenére a fenti okoskodás segíthet tudatosabbá tenni a társ-teremtői helyzet elfogadását.

(A szerző orvos, a Semmelweis Egyetem professzora)