Szép szakma az övé. Mérnök, művész, szociológus egy személyben. Feladata korántsem egyszerű: a szép és praktikus épületek, lakható otthonok, gyárak, kórházak, templomok és hulladékégető művek megtervezése és felépítése. No meg települések, városok vagy akár régiók méltó kialakítása, az új létesítmények tájba illesztése, leromlott városrészek szanálása, azaz „meggyógyítása". Nem fantáziáját szabadon eresztve, öszsze-vissza teszi mindezt, hanem meghatározott koncepciók, az általános és részletes rendezési tervek, no meg az építésiövezet-beosztások szigorú előírásai alapján. Lelkiismeretes munkát végez: örül, ha sikerül új zöldterületet létrehozni vagy a régit megóvni, ha olyan otthont tud felkínálni a fiatal házasoknak, melyben helye van a nagy családi étkezőasztalnak is. Ha kórház tervezésére kap megbízást, előtte áttanulmányozza a teljes gyógyítási-egészségügyi ellátási folyamatot, ha könyvtárat épít, gondol a raktárra és az olvasólámpa lux-értékére is, ha meg templomot, elmélyül a liturgiában, hogy a mindenkori feladathoz felkészülten fogjon munkájához.

Most néhány építésznek más közcélú feladat jutott: a védett övezeteken kívül eső türelmi zónák kijelölése. Mégpedig sürgősen, mert ha ezt február végéig nem teszik meg, kenyéradó gazdájuk, a főváros — az 1999. évi LXXV. törvény értelmében — mulasztásos törvénysértést követ el.

A feladat végrehajtásával megbízott fővárosi főépítészi irodában először nyilván törvény alapján értelmezték a feladatot: „védett övezet: a közterületnek az e törvény, illetve a települési... önkormányzat képviselő-testülete rendeletében meghatározott azon része, ahol a prostituált a szexuális szolgáltatásra nem ajánlkozhat fel, szexuális szolgáltatást nem nyújthat, a védett övezetre vonatkozó tilalmakat a közterület e részén fekvő nyilvános helyre is alkalmazni kell; türelmi zóna: közterületnek az önkormányzat rendeletében a prostitúció tömeges megjelenése esetén kijelölt azon körzete, ahol a prostituált szexuális szolgáltatásra felajánlkozhat vagy a szexuális szolgáltatására irányuló kezdeményezést elfogadhatja".

A rendelet és a hozzá kapcsolódó más előírások áttanulmányozása után az építészek nyilván kikeresték a térképen azokat a területeket, melyek nincsenek túl közel a főutakhoz, iskolákhoz, templomokhoz, diplomáciai-külképviseleti épületekhez, s a hasonló „jobb" helyekhez. Találtak is tizenegy ilyen helyet, a MÁV külső pályaszakaszai mellett, autópálya-csomópontoktól kissé távolabb, no meg az elhagyott laktanyák területein. A neheze, a huzavona persze még csak ezután jön, hiszen hátra van még a környezeti meg a bűnügyi hatásvizsgálat, a kerületi önkormányzatok, az érdekképviseletek, polgári szervezetek véleményeinek figyelembe vétele. Végül talán meglesz minden hatósági engedély, s a zóna „átadásra kerül". E területeket csak ideiglenes jellegűnek szánják, mert a cél az, hogy a szexipar vállalkozói ízlésesebb belvárosi környezetben, kulturált és ellenőrzött feltételeket jelentő „vigalmi negyedben" dolgozzanak, következésképp itt az újabb feladat: valami megfelelőbb helyen kell olyan objektumot találni, mely nem esik a jogszabály által kizárt védett övezetbe. Elő tehát a belvárosi térképekkel, a körzővel, csak be kell állítani az előírt 300, illetve 100 méternek megfelelő térképi távolságot, s kezdődhet a mérnöki munka: a megadott sugárral köröket rajzolni iskolák, középületek és vallási és kulturális létesítmények köré, s a körök által le nem fedett területeken meg is indulhatnak az építő tevékenységet megelőző munkálatok. A műszaki átadás után az építész sikerélménnyel gazdagodva még büszke is lehet arra, hogy szaktudása révén és hivatása következetes teljesítésével ő is hozzájárult a jogszabályi cél eléréséhez, merthogy hatékonyabbá vált a „bűnszervezet keretében elkövetett , illetve a bűnszervezet létrehozására irányuló bűncselekményekkel, valamint az e bűncselekményekkel összefüggő egyes jogsértő cselekményekkel" szembeni küzdelem.

Az építész örülhet: szép szakma az övé.