Nemrégiben tartották az augusztusi római ifjúsági világtalálkozó második előkészítő ülését a püspöki karok és ifjúsági világszervezetek, mozgalmak százötven küldöttjének részvételével. Érthető a nagyméretű előkészítő munka, hiszen kétmillió résztvevőt várnak e nagy szentévi rendezvénysorozatra, mely Nagyboldogasszony ünnepén este a Szentatyával való találkozón éri el csúcspontját.
(Kathpress)
II. János Pál pápa mély fájdalmát fejezte ki a Madridban elkövetett terrorcselekmények miatt. A merénylet, amelynek során életét vesztette egy katonatiszt, erőszakosan véget vetett az elmúlt tizenöt hónapban született békereményeknek — mondotta. Energikus szavakkal ítélte el ezt a gyalázatos tettet, amely komolyan veszélyezteti mindazok erőfeszítéseit, akik az együttélés igazságos és békés megoldásait keresik.
A pápa azért fohászkodik az Úrhoz, hogy térítse meg a terroristák szívét, valósuljon meg az összhang a szeretett spanyol nép minden állampolgára között.
(VR/MK)
A hannoveri EXPO 2000 világkiállítás szentszéki pavilonját bemutatták Giovanni Lajolo németországi apostoli nuncius jelenlétében. Az üvegből és fából készült építmény két részből áll: egy központi épületből, amelyet gyűrű alakban vesz körül a másik épület. A központi részben egyetlen képet, Krisztus arcát, a másikban pedig a vatikáni múzeumból származó szobrokat és az egyház társadalmi tanítását ábrázoló fotókat helyeznek el.
Ez utóbbiak főként az igazságosság, a béke, a gyermekek, a nők, a család és a szenvedő ember méltóságát mutatják be. A pavilon mottója, amely ugyanaz, mint a szentévé: „Krisztus tegnap, ma és mindörökké", jól illeszkedik az EXPO 2000 főtémájához: „Az ember, a természet és a technika."
A világkiállítás után a szentszéki pavilonból Lettországban, Liepajában szociális központot létesítenek.
(VR/MK)