Camillo Ruini bíboros, az Olasz Püspöki Kar elnöke beszédével kezdődött meg a konferencia állandó tanácsának ülése. Ruini bíboros az ország társadalmi és politikai helyzetéről szólva megállapította, hogy továbbra is fennállnak az alapvető problémák, közöttük elsősorban a foglalkoztatottság kérdése. A születések csökkenésére is rámutatott, hangoztatva, hogy szükség van a házasságon alapuló család törvényes védelmére és támogatására. A bíboros ismételten állást foglalt a kábítószerek legalizálása ellen.
VR/MK
Martini bíboros a testről
Még meg sem jelent (február 10-én fog megjelenni), de máris nagy feltűnést keltett Olaszországban Carlo Maria Martini milánói bíboros érsek új könyve, amelynek címe „Sul corpo" (A testről). A Corriere della Sera (Esti Kurír) című lap ugyanis részleteket közölt a szexualitás kérdéseit tárgyaló könyvből.
A bíboros szerint az egyháznak a szexuális erkölcs terén az a feladata, hogy a népek általános bölcsességét az evangélium fényénél értelmezze. Nem minden rendetlen magatartás bűn a szó teológiai értelme szerint. Szexuális vonatkozásban az bűn, ha valaki tudatosan, szabad választással, súlyos módon megsérti a rendezett szexualitás egyensúlyát. A keresztények szabadsága testükre vonatkozóan sem azt nem jelenti, hogy minden szabad, ami élvezetet adhat, sem azt, hogy csak azt szabad, ami kötelesség.
A bíboros nem helyesli a fogyasztási szokások és az erőnlét által meghatározott testkultúrát. Az erkölcsi tisztaság értéke abban áll, hogy gyakorlatot ad a testi birtoklási vágy leküzdésére.
(Kathpress)