A németországi evangélikusok egy része a „falakon kívüli” Szent Pál-bazilika szent kapujának megnyitása kapcsán a búcsúkkal kapcsolatos ellenérzésének adott hangot.
Mint ismeretes, a búcsúk kérdésével kapcsolatos vita a reformáció küzdelmeinek gyújtópontjában állt. Több protestáns szerint a búcsúkról szóló tanítás ellenemond a nemrégiben aláírt katolikus-lutheránus közös nyilatkozatnak is. Emiatt nem kis nyomás érte Christian Krause püspököt, a Lutheránus Világszövetség elnökét saját egyháza részéről, hogy ne vegyen részt a szent kapu megnyitásának ökumenikus ünnepségén. Ő azonban ennek ellenére számos más protestáns vezető társaságában a résztvevők között volt. Hamburg segédpüspöke, aki a Szentév németországi eseményeiért felelős, azon fáradozik, hogy az egyházak között e kérdésben ne mélyüljön tovább a szakadék. Mint mondta, ha figyelmesen olvassuk a Szentévet megnyitó pápai bullát, akkor láthatjuk, hogy az említett pontokban nincsen semmilyen ellentmondás.
(Zenit/MK)
A német Brigitte magazin olvasói szerint a XX. század legpéldásabb német nőalakja Sophie Scholl (1921-1943), a náci rendszerrel szemben ellenálló, kivégzett katolikus leány volt. Története magyarul is olvasható Inge Scholl: A Fehér Rózsa című könyvében (Pro Domo kiadás, 7720 Pécsvárad, Asztrik apát utca 3. 380 Ft + posta)
(KNA)