Egyház és magyarság címmel rendeztek nemzetközi konferenciát január 27-28-án Esztergomban. A Határon Túli Magyarok Hivatala által szervezett tanácskozáson tizenöt országból hat egyház és felekezet több mint száz magyar képviselője vett részt.

„Egyház és magyarság szorosan összetartozó fogalmak”

Egyház és magyarság címmel rendeztek nemzetközi konferenciát január 27-28-án Esztergomban. A Határon Túli Magyarok Hivatala által szervezett tanácskozáson tizenöt országból hat egyház és felekezet több mint száz magyar képviselője vett részt.

Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára beszédében hangsúlyozta: „Amikor az új magyar kormány egyháztámogatási eredményeiről és elképzeléseiről beszélünk, fontos látni és láttatni, hogy itt nem ’paktumokról’ van szó, hanem közösen vallott és vállalt értékek alapján való együttgondolkodásról. A néha-néha felröppenő egyházellenes szólamok ellenére a költségvetési összegeket nem az egyházak kapják, hanem az egyházak szolgálatán keresztül a magyar társadalom. Szent István óta evidencia, hogy ami jó az egyháznak, jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az egyháznak is.” A számos hozzászóló közül Erdő Péter püspök beszédéből idézünk, illetve Tempfli József és Várszegi Asztrik püspökök véleményét kérdeztük a tanácskozás témájával kapcsolatban.

Erdő Péter székesfehérvári segédpüspök:

Vajon a modern értelemben vett nemzetfogalomnak nem lenne a katolikus hitben igazi jelentősége? A természetes emberi életközösség által meghatározott életállapotnak hivatást és küldetést hordozó jellege van a keresztény ember számára. A modern értelemben vett, nem csupán közös politikai öntudattal, nyelvvel, származással, hanem közös államisággal is rendelkező nemzet a pusztán természetes kötelékekkel egybefűzött emberi közösségtől annyiban különbözik, hogy a politikai elem is megjelenik ismertetőjegyei között. Ezért azután mindmáig beszélnek arról, hogy egyes államokban több nemzet is él. Másrészt alkalmazzák az államot alkotó közösség összességével azonosított nemzetfogalmat. Ilyen értelemben beszélnek például az Egyesült Nemzetek Szervezetéről. A nemzetállam eszméje, amely az újkorban a középkori államfelfogás helyébe lépett, a romantika eszmeáramlata következtében olyan felfokozott érzelmi és ideológiai töltést nyert, amely a tizenkilencedik-huszadik századi nacionalizmus kialakulásához is elvezetett. A katolikus egyház ezt az újkori nemzetfelfogást és a mögötte levő törekvéseket elsősorban a szociális tanítás, a társadalommal kapcsolatos erkölcsi tanítás keretében közelítette meg. Ebben a tanításban az állam igazságos, erkölcsös rendjének egyik sarkköveként az emberi jogok tiszteletben tartása jelent meg.

Az állam feladata, hogy a területén élő emberek alapvető jogait biztosítsa. A Pacem in terris kezdetű enciklika az alapvető jogokat tartalmazó felsorolásában a közösség alkotásához való jogot is hangsúlyozza. Ez a jog az egyes nemzeti csoportokat is megilleti. Az enciklika nagy jelentőséget tulajdonít a kisebbségek problémájának. Mivel a mai államok jelentős részében nemzeti kisebbségek is élnek, az emberséges életfeltételek megteremtése e kisebbségek számára a felelős állami tényezők fontos erkölcsi kötelessége. A kisebbségeknek — fűzi hozzá az enciklika — nem szabad sajátosságaikat eltúlozni, és így az összes emberre jellemző közös értékeket alábecsülniük. A katolikus szociális tanítás a különböző érdekek kiegyenlítését tartja kívánatosnak az egyoldalú, nacionalista magatartásmódok meghaladása, valamint a nemzetiségi és nemzeti jogok és a kulturális örökség tiszteletben tartása révén. XI. Piusz pápa Mit brennender Sorge kezdetű enciklikájában már 1937-ben hangsúlyozta, hogy sem a faj, sem a nép, sem az állam, sem az államforma, sem az állami hatalom hordozója, sem az emberi közösségalkotás más alapvető értékei nem tehetők meg minden egyéb, így a vallás felett is álló értéknek.

Tempfli József nagyváradi megyéspüspök:

Az 1994-es választások előtt Visegrádon nemzetközi konferenciát rendeztek Egyház és állam 2000-ben címmel. Többek között elhangzott egy magyarországi egyetemi tanár előadása is, amelynek lényege az volt, hogy Magyarországon 2000-re az egyházat és az államot teljesen külön kell választani: mindegyik éljen és boldoguljon a másik nélkül. Ezzel kapcsolatban tettem föl a következő kérdést: vajon a zsidó nép életében ugyanez a törekvés? A professzor így válaszolt: a zsidó nép életében nemzetiség és vallás annyira összefonódik, hogy sem a múltban, sem a jelenben és a jövőben sem lehet a kettőt különválasztani. Ha valaki elhagyja a vallását, kitaszítják nemzetségéből, s ha nemzetségét hagyja el, vallásából tagadják ki. A zsidóság ezen törekvését, válaszoltam, csak üdvözölhetjük, ugyanakkor rá kell mutatnunk, hogy ez az egység tartja őket össze. Ahogy a zsidó nép életében nagyon helyesen összefonódik a vallási és a civil társadalom élete, ugyanúgy a magyarság életében is annyira összefonódott ezer esztendő alatt ez a kettő, hogy éppen úgy nem lehet szétválasztani. A mostani kormányprogram a vallásfelekezetekkel a kapcsolatok kiépítésére, partneri, mellérendelt viszony kialakítására törekszik. Csak így léphetünk reményteljesen a harmadik évezredbe. Ez a szemlélet mérföldkőnek tekinthető a magyar nép, az állam és az egyház viszonyában. Egyház és magyarság szorosan összetartozó fogalmak. Aki ezt kifogásolja, vagy ez ellen cselekszik, egyaránt vét az egyház és a magyarság ellen.

Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát:

Az egyház és magyarság fogalomkörében a szekularizációs folyamatot is figyelembe véve azt tudnám javasolni területi püspökeinknek, hogy hívjuk vissza az egyházba az embereket. Ennek természetesen vannak „feltételei”, mindenekelőtt a nyitás képessége. Az egyházközösségeknek a helyi értelmiségiekkel meg kell találniuk a kiengesztelődést, mert ha egymás ellen dolgozunk, nem alakulhat ki a közös magyarságtudat. A püspöki kar által a közelmúltban a családokról kiadott körlevélre emlékeztetnék: ha nem születnek gyermekek, akkor nem lesznek magyar gyerekek. Azon kellene munkálkodnunk, hogy a magyarság életérzése pozitív irányba forduljon. A parlament mostanában foglalkozik a magzati élet védelméről szóló törvény módosításával. Nem kétséges, hogy az abortusz helytelen, bűnös cselekedet. Ugyanakkor mint keresztényeknek mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy egy keresztény vagy nem keresztény nő ne jusson olyan élethelyzetbe, amelyben abortuszra szánja rá magát. Jószántából senki nem jut el eddig. Nem pusztán egy törvény szigorításáról vagy egy eszmény kimondásáról van szó. Az embert hozzá kell segítenünk ahhoz, hogy ezt az eszményt meg tudja valósítani.

elmer