A villanyrendőr pirosat mutat, megállok. Jön a hajléktalan, kínálgatja az újságját, a Fedél nélkül-t. Mindig megveszem, tehát egy számból többet is, és rendszerint el is olvasom. Nagyon jó lap. Nincs benne korrupció, ami a profi sajtóban oly gyakori. Hogy első és sokadsorban a pénzért csinálják, hogy sandaságból, politikai alattomosságból, hírvágyból. Vagy egyszerűen szokásból. Ha az ember egyszer író lett, akkor ír. Életét alkotásáról leválasztja, s enged a megrendelő óhajának. Művét a szerkesztő beteszi a lapba. Egyiknek ez a dolga a másiknak az.
*
A hajléktalanok koldulnak az újságjukkal. Pénzt kérnek és kapnak a négy fánymásolt oldalért, de a verset ingyen költik. Nincs más választásuk. Amikor az ember a létezés peremére vetődik, akkor muszáj kiöntenie a szívét. Éppen ezért az írások zöme költemény. No, általában pocsék klapanciák, de hol találunk remeklést? Tessék kinyitni a száz irodalmi folyóirat akármelyikét. Hemzseg bennünk a svindli, a csikorgó mondat, a képzavar. Leginkább pedig az az érzése az embernek, hogy valami kultúr-shopban bolyong, a polcokon itt a legdivatosabb cuccok, ott antikvitások. Az egyik társaság lépést tart az élvonallal, mások viszont kitartanak. De hogy az írás nem puszta árutermelő szakma, hanem a műnek tétje volna, hogy a műnek és az életnek azonosnak kellene lennie, másként mindkettő hazugság, szinte kivétel.
*
Ami a normalitásban alapeset volna, vagyis hogy a műben a teljesség mutatkozik meg, csodaszámba megy.
*
A Fedél nélkül-ben szinte mindig akad egy sor, egy hasonlat, ami mély és megrendítő. Talán ez a szó illik ide a leginkább.
"Sokan siratnak?
Páran biztos!
Néha koszos voltam
de sosem voltam piszkos."
"Most benyelem fájdalmamat,
az nem kerül semmibe."
Nem a költői erő ragadja meg az olvasót, hanem a sors. A hajléktalanok azt írják, amit élnek, és sorsukban állandóan jelen van a transzcendens. Hiszen a mácsó, a bankfiú, a belvárosi barbi lány a divatszalonban, de a tisztes tanár, vagy a buszsofőr nem tudja, hogy - ő is - a létezés peremén él, a kivetettségben, a halál árnyékában.
*
Emberem adja az újságot, köszöni a pénzt, én köszönöm a lapot.
- Hideg van - mondja, s dörzsöli vörös kezében a langyos százast.
- Hideg - hazudom automatikusan a meleg kocsiból.
Czakó Gábor