Ökumené? Igen. Együttműködés. Rátalálni egymásra Krisztusban. A félelmet, az alapos vagy alaptalan előítéleteket halomba hordani, mint az elrozsdált, öreg mordályokat. Nagy, világraszóló fegyverletétel. S ahogy fölegyenesedünk a lehajlásból, végre fölfedezem, hogy a te hited, a te vallásod emberi lényed, lényeged és szépséged legfontosabb eleme. Minél mélyebben légy az, ami vagy; ez az én érdekem is. Ha te örvendezel a te vallásodban, engem is örvendezni tanítasz az én vallásomban. Nem az örvendezőkkel nem találok szót, hanem a hűvös ítélkezőkkel. Nincs többé huzavona, innen oda és onnan ide; kéznyújtás van. Sőt, oly szenvedélyes ölelés, olyan hosszas alsókar-szorongatás, mint nemrég ….ban, ahol a lutheránus elnök és a vatikáni bíboros aláírta az egyházi iratokat a kölcsönös megbocsátásról. Láttátok azt a jelenetet? Kapkodott és magán kívül volt a két pap az örömtől. Ne feledjétek el azt a napot. Nem hamvad el az a tűz. Nem viseli el többé az emberi szív sem a megvetést, sem a lekicsinylést, sem a kifogásokat. Ahol meg kell állnunk, mert forró ponthoz érkeztünk, ott meg fogunk állni. Ahhoz, hogy híd lehessen fönt, alul a pilléreket be kell ásni. Nem szabad bolygatni az alapokat. Az ökumenében mindenki tudni fogja, mik és hol vannak az alapok.

Egymás megtalálásának vannak jelei. Nemrég egy igen tiszta arcú evangélikus püspök mellett ültem. Mikor elbúcsúztunk, áldás, békesség, mondtam neki; dicsértessék a Jézus Krisztus, válaszolta. Van egy házaspár, melyet jól ismer ez az ország. Ökumenikus házaspár. Egymásba kapaszkodva léptek be első ízben a Parlamentbe. Egymásból merítettek erőt; fénykép van róla, látszott. Szerelmük a szorongásukat oldotta föl. Mikor kemény vagy inkább ravasz kérdésekkel ostromolják a férjet, asszonya kezét simogatja. Jól teszi. Tudom, fontos időkben én is nyúlok az asszonyom keze után. Vagyis mindig ott matatok, az övé közelében… Ökumené? Igen, az. Hit a mi Urunkban. Barátság féltékenység helyett. Bizalom bántó tartózkodás helyett. És az Evangélium, mint meggyőződés, mint a közös öröm forrása. Isten dicsérete, mint a gondolkodás alapformája s az imádság, mint a stílusa. Nem igaz, hogy az ökumenéért bármi olyat meg kellene tennünk, amit nem tehetünk meg. Ma már úgy tetszik, nem csak óhajtju, hanem erősen akarjuk is vagy egyenesen követeljük egymás szeretetét, mert nem vagyunk meg nélküle. Nem lehet a Fiút hirdetve visszautasítani a szeretetet, mert a Fiúnak mind a barátai vagyunk. A Barátom barátai lennének az ellenfelei? Ez lehetetlen.

Ismerünk két ökumenikus püspököt. Az egyik lassan beszél, megmérve minden szót, mintha grammra adná. Egy szomszédos ország forradalmának ő volt a magja. Nem tud benne maradni az igazság. A másik aszketikusan sovány. Szókimondó. Egyikük sem a harmadik rovására szereti az igazat, de nem is faragják túl finomra mondataikat. Érti is mindenki, mit akarnak. Ki hinné azt el, hogy a barátságuk nem örök időkre szól?