Volentér János atya nem érhette meg háromkötetes, életrajzi jellegű műve utolsó darabjának megjelenését. Az első kötet, "Az én nagyanyám", derűs, a visszatekintő bölcsességével megért és megírt élmények csokra. "A szeretetről mesélek" című könyve arról az önnön életén átszűrt szeretetről szól, amely mindent megbocsát, magában hordozza az örök újrakezdést, a megtérés csodáját. Arról a szeretetről, amely isteni voltából adódóan parttalan, emberre lefordítva esendőn botladozó.
Harmadik, immár posztumusz könyve, "A Golgota titka", kiérlelt bölcsességet hordoz, beavatott tudást, melyet magától értetődően nyújt át, mielőtt távozna. A szenvedés, számtalan betegség erős megpróbáltatásaként kíséri végi János atya életét. Tudja, az igazán fontos dolgokat, a lényegi összefüggéseket csak a szenvedésen keresztül értheti meg az ember. Nem tartotta magát írónak, ahogyan fafaragó művésznek sem. Tehetséges amatőrként határozta meg helyét egyetlen hiteles feladattal: hirdetni Isten valóságát és világát. Ennek a szándéknak rendelte alá egész életét, ez vezette kezét, amikor faragott vagy írt. Életével, azt igyekezett elmondani, hogy az ember rövid földi létezése csak Istennel lehet teljes, bár az ember esendőségének félelmével, melyet testamentumában is idézőn megfogalmazott: "… csak az áment el ne vétsem!" Talán nem vétette el.
Ez a lázadás nélkül, alázattal fogadott, s beteljesült élet, teszi hitelessé gondolatait, jelent léleküdítő, erkölcsi útravalót mindazok számára, akik kézbe veszik és elolvassák ezt az utolsó könyvét, melyen oly sok szeretettel igyekezettel munkálkodott, legyőzve a betegségektől gyötört test gyengeségeit, s talán sejtve, hogy a megjelenés élménye már nem adatik meg.
János atya vállalta a küzdő, önnön sorsáért felelősséget érző ember útját, míg a felszentelt pap élete minden pillanatában Isten felé törekvő szándékával és beteljesültségével a hétköznapok fölé emelte azt. (A Váci Egyházmegye kiadása)
Lehoczky Leopoldina