A két alabástrom oszlop keretezte oltárnál, a Santa Maria in Valliacella templomban, ahol Róma kedves szentje: Fülöp atya (Néri Szent Fülöp) nyugszik, kinek nem jut eszébe az éppen háromszáz esztendővel később született, a becchi tanáyról (a savoyai őrgrófságban) származó lobogó szemű fiúcska: Bosco János, aki kilenc éves korában - álmában --, amikor káromkodó fiúk közt ököllel akart igazságot szolgáltatni, ezt hallotta: "Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel kell a barátságukat megnyerned." Életének programja lett ez a szaléziánusok alapítójának, aki maga is Fülöp atyára gondolt tervei megvalósításában, s hányszor imádkozhatott elődje sírjánál a fiúkért - kallódó fiaiért, akiknek az anyai szeretet Margit asszony, az ő édes anyja pótolta…

Naplóját olvasva-fordítgatva többször megállt a tollam: honnan ez a közvetlenség, őszinteség, tisztaság egy mocskos században, amelynek feltornyosuló szociális igazságtalanságait, munkásemberek nyomorúságait XIII. Leó sem állhatta meg szó nélkül: Don Bosco halála után három évvel tette közzé - s mindmáig érvényessé - enciklikját, a Rerum novarumot. Amikor Prohászka Ottokár a Collegium Germanicum et Hungaricum lakója volt, Torino szentje még élt, rendje virágzott (halálakor 250 rendházuk volt 130 ezer növendékkel). Prohászka 1882-ben a mainzi püspök: W. E. Ketteler szociális reform eszmeiségét hozta haza s a Rerum kort meghatározó "parancsát". Ott volt Leo pápa megkoronázásán a Szent Péterben, s naplójába ezt írta: "Ne engedj egy felületes gondolatot sem magadnak."

Ő, a tantillus puer - oly kicsi gyerek, "eltűnő lény" nem említi Don Boscót, de karakterük a papi élet kimunkálásáért, nemzedékek felelősségéért valamiként azonos.

A titokzatos álom, melyben a "felséges Asszony" azt mondta a torinói utcagyerekek atyjának: "A kell időben mindent meg fogsz érteni", a prohászkai életműben a jelen századunkat is érinthette akár, hiszen az előretekintők karizmájával rendelkezők részére juttatott prófétikus szavak ezek, melyekhez az idő csupán keret - mint a Vallicella alabástrom oszlopai --, tartamát a lélek tölti ki.

Ha azt olvassuk: Don Bosco nevelési elveinek egyik sarkpontja: a nevelés "nemcsak az értelmet és az akaratot, hanem az egész emberi egzisztenciát akarja figyelembe venni, beleértve az érzelmi, szociális, vallási és etikai vonatkozásokat", s hogy "a gyermek nem pedagógiai tárgy", távlatosabban összeköthetjük mindezte a házasságról, családról írt Prohászka-sorokkal, a "preventív utasítással": "Éljenek a szülők a házasságban is az8 ész s a hit, az egészségtan s az erkölcstan szabályai szerint", nehogy gyermekeik "életörömének sírját" ássák meg.

Az igazi város: Torino, ahol Bosco János életét töltötte, helyzetével, sajátságos, zord ipari hangulatával a közösségi széthullás fészke abban a korban. Ellentmondásos város. Emitt Guarini barokk remekműve - a régi jezsuita kolostor vagy a dóm, amott Juvara mester, Antonelli keze nyoma, de már a múlt századi Luigi Nervi beton-fantáziája is. Amint a selyem-suhogású leányok, gyerekek ellentéteként a szegény negyedek csavargói a XIX. században. 1883-ban írta naplójegyzeteibe Prohászka: "Én meg vagyok győződve a helyzet iszonyú veszélyei és a társadalmi romlás bekövetkezéséről." Ha az "e fiúkért valaki felelős" Mécs László-i verssort a XIX. századra vonatkoztatjuk, a kor szociális lelketlenségéből következő elhanyagoltság mondatja ki: "először levest, aztán törvényeket." Milyen jól érezte-tudta ezt. Don Bosco, s amit a gyakorlatban érvényesítette, tudta: nem manicheusok iskoláját kell megteremtenie, hanem a természetre ráépíteni a természetfölöttit; a kettő elválaszthatatlan egymástól. Ismételné magát a történelem? Toynbee "jóslata" igazolódnék? Agyoncivilizált időben élünk, a nagy törekvések vágyaiban és megint padlóra kerül a nevelés, fiatalok nem lelnek közösséget, az ember eltárgyiasul. Halaszthatatlanul elő kell venni Don Bosco nevelési programját, újra olvasni (vagy végre már elolvasni!) Prohászka s a szociálisan érzékeny hazai és európai keresztény szellemek munkáit!

Tóth Sándor