Nézd a gyerekek arcát. Ott! A porban!
Mennyi öröktől ismert ismeretlen!
Mert nem kellett vátesznek lennem,
hogy megjósoljam:
ilyen arccal jő fel, mint napkelet
vigasza ő is, a te gyermeked.

Kapj föl még egyet, ha kevesled
az otthonit, ilyen arcú az is,
így sütött apám, anyám arca is.
Hogy lengenek,
mint fa körül a sarjú bokrok, úgy
ágaskodnak a lányok, a fiúk.

Elgondolni hadd álljak közibük:
be jó, be szép, ha bokrosul a nép.
Ne feledjék, kiket a jegenyék
sorsára küld
magából magasba: nem díszleni,
de vihar előtt veszélyt inteni.

Boldog, ki ilyen rengeteg felett
hajlonghat jajjal, mégis boldogan,
de a veszélyben is nagy-gondtalan:
kitörhetek,
egy kézmozdulat voltam, -- de hány készül
még a jó karból, az erős gyökérből!