Győrszentiván meglepően nagy település, mégsem nehéz megtalálni a plébániát. Maurus atya - Nyiredi Maurus bencés plébános - előre jelezte a hosszú útszakaszokat, nagy kanyarokat. A néhány hete leesett hó még erősen tartja magát, a fehér takaró alatt rendezettnek, jól karbantartottnak látszik a község. Az egykor önálló település ma Győr városhoz tartozik. Az itt élők jelentős része a városba jár dolgozni, mezőgazdaságból már kevesebben élnek, mint korábban. A napi munkájuk végeztével sokan kertészkednek, a legtöbben szőlőt művelnek.
A katolikusnak mondott község több mint nyolcezer lakójából három- négyszázan járnak rendszeresen templomba - mondja Maurus atya, s ez az arány inkább alulról közelíti a magyarországi átlagot. Sokan afféle szolgáltató vállalatnak tekintik az egyházat: "Én nem hiszek az egészben, de ha meghalok, pap temessen!" Az elvilágiasodás itt is ugyanúgy megfigyelhető, mint bárhol az országban. Maurus atya úgy tartja, a kereszténnyé nevelés nem merülhet ki pusztán a gyermekek hitoktatásában, nem sokat ér ugyanis, ha otthon nem keresztény légkörben élnek. Az egyház számára ezért nem is a gyermekek, hanem a felnőttek az elsők!
Na kedveseim, akkor fogjunk hozzá! - kezdi az első "leckét" a győrszentiváni plébános, azokkal a szülőkkel, akik hitoktatásra, elsőáldozásra, bérmálásra hozták a gyereküket. Havi egy alkalommal egy órát kér tőlük, beszélgetést hitről, életről. Hanem legtöbbször felzúdulás a válsz erre a jámbor kérésre. "Mi rengeteget dolgozunk, nem érünk ám rá havonta egyszer idejönni!" Volt anyuka, aki felháborodásában így fakadt ki: "Most már nekünk tökéletes keresztényeknek kell lennünk? Imádkoznunk is kell?" Hát ezért nincs sok értelme a hagyományos gyermekhitoktatásnak, ha nem építünk vele együtt keresztény közösséget - összegzi tapasztalatait Maurus atya.
Hála Istennek van keresztény közösség is Győrszentivánban. Olyannyira van, hogy hosszú tervezgetés után, tavaly október óta - akkor volt Asztrik főapát úr részvételével az ünnepélyes megnyitó - "zsinatolnak" az egyházközség hívei. Maurus atya lelkipásztori kommunikációjának egyik fontos eleme a "leporelló". Takarosan hajtogatott lapon képes, írásos elmélkedések, üzenetek, megszívlelendő gondolatok - ez a győrszentiváni leporelló. Négy- ötszáz példányban készül, de a karácsonyi misén majdnem hétszáz is elfogyott. Az egyik így kezdődik: "Kedves Testvérünk! Lehet, hogy hallott már kezdeményezésünkről, a plébániai zsinatról. Bár az egyházat nem tartják demokratikus intézménynek, meglepő, hogy…" Egy másik leporelló felteszi a kérdést: Mire való egy plébániai zsinat? - és nem marad adós a válasszal sem. Más helyen felsorolja a zsinati munkacsoportokat - nyolc ilyen van --, a vezetők elérhetőségével együtt. Szóval, amint ez a leporellókból is megtudható, zajlik a zsinat, Maurus atya pedig egyre lelkesebben mutatja sorra a tanácskozók fényképeit: Ő a diakonusunk, Nagy Lajos, itt a felesége, ő egy hitoktató, akit pedig ott látsz, egy tanárnő.
Ez utóbbi hölgy neve később egy cikk szerzőjeként tűnik fel, a helyi katolikus híradó - ilyen is van, negyedévenként jelenik mag -- Maurus atyával készült interjúját jegyzi. A plébános ebben az életéről vall, amelynek útjai legalább annyira kanyargósak, mint Győrszentiván némely utcája. Bár, ha jobban megfigyeljük, lehet, hogy éppen egyenesek… Nyílegyenesek. Vallásos nevelést kapott a szüleitől, és bár csak két évet járt a budai ciszter gimnáziumba, már középiskolás korában elhatározta, hogy pap lesz. Esztergomban, majd Pesten, a központi szemináriumban volt kispap. 1959-ben száz társával együtt kirúgták, amiért nem voltak hajlandóak a kommunista rendszert kiszolgáló békepapok sorába állni. Nyiredi …… ekkor nyomdász lett, dolgozott, közben titokban folytatta a teológiai tanulmányait. Végül Zadravecz István, maga is száműzött püspök titokban szentelte föl. 1972-ben a paphiány miatt végre megkapta a működési engedélyt, pesti plébániákon szolgált, majd 1978-ban a bencés közösségbe lépett. Panonhalmán lett hittanár, osztályfőnök és prefektus, s tanított a rendi főiskolán és Pesten, a hitoktatóképzőn. A kilencvenes évtized elején a pannonhalmi bencések révkomáromi házát vezette, majd ?? évvel ezelőtt Győrszentiván plébánosa lett. Továbbra is tanít a rendi Szent Gellért Főiskolán, dogmatikát és pasztorálist.
Plébániai újság, leporellók és a plébániai zsinat, a zsinat és újra csak a zsinat. Ez most Maurus atya legfontosabb ügyre. Az ő ügye? Bár a tudósító csak az ő lelkesedésének a tanúja, úgy tűnik, ügye ez mindenkinek, aki boldogabb embereket, élő közösséget szeretne a Nagy Jubileum évében Győrszentivánban is. Maurus atya Ratzinger bíborost idézi, aki arról szól, egy interjúban, hogy senki sem lehet egymagában keresztény. A kereszténység úti társaságokat jelent, és az egyháznak gondot kell fordítania arra, hogy ilyen társaságokat hozzon létre. A társadalom egésze nem keresztény környezet - folytatja Ratzinger --, az egyháznak kell létrehoznia azokat a sejteket, amelyekben az együtt-úton-lét tapasztalható valósággá válik. Ezt jelenti ma a lelkipásztorkodás - mondja Maurus atya. Útitársaságokat kell alakítanunk, vagyis egyházközösséggé formálni az egyházközséget. Ezen fáradoznak Győrszentivánban is, ezért fontos az a néhány száz ember, aki elkötelezett keresztény akar lenni. Ez ad okot a reményre, az táplálja a lelkipásztor optimizmusát, hogy ők vannak.
Szikora József
Szerkesztette: Szikora József