Egykor a községi elöljáróságok alkalmazottja, a kisbíró dobolta ki a lakósság számára fontos tudnivalókat A falu népe meg is tudott mindig minden fontosat. Nem is elsősorban a dobpergés hangjára nyitották ki ablakaikat, mentek ki portájuk elé vagy gyűltek egybe a vásártéren vagy a kocsma előtt, hanem az ilyenkor egyre gyarapodó gyerek-had egyre zajosabb kísérete képezte az igazi mozgósító erőt, hogy aztán a dobszó végeztével felhangozzék a bejelentés elengedhetetlen első mondata: "Közhírré tétetik!"
Ma, tudjuk, mindez a múlté. Ma már minden másképp megy. A kommunikációs eszközök nemcsak változtak, de - állítólag - fejlődtek is. A szörnyű éjszakai sportcsarnoki tűz például már hajnalban mindenki tudomására jutott, mint ahogy rá egy napra az is "közhírré tétetett", hogy máris vannak jótevők, például a képviselők egy része, akik azonnal felajánlották azt a saját maguknak frissiben megszavazott 13-dik havi plussz-jövedelmet, melyet legkorábban egy év múlva, 2000 decemberében fognak megkapni.
A jótettekről szóló gyorshír következésképp mindig gyanús! Mintha nem jótettekről, hanem jótékonykodásról lenne szó! Hiszen, mint ahogy Pilinszky írta: "A jótettek javarészt titokban születnek. Semmiféle műszer nem jelzi őket, semmiféle statisztikai apparátus nem készít róluk táblázatot." Írott története is alig van, de érezzük és tapasztaljuk, hogy ha "megszűnnének egyszer cselekvően részt venni a földi életben, az éppoly súlyos és elviselhetetlen csapás lenne, mintha glóbusunk egyik pillanatról a másikra elveszítené légkörét."
Ha valakiknek, akkor éppen a közéleti szereplőknek kell tudni, hogy - ismét Pilinszkyt idézve - "a valódi cselekvés mindig minőségi", s a félvállról vehető, könnyen megvalósítható ígéretek, tettek súlya és értéke nem mérhető az önzetlenségből végzett, megszenvedett, ha úgy tetszik: kiizzadt cselekedetekéhez, amelyek "hatása olyan, mint a csendes esőé, de még szelídebb, még vigasztalóbb, még zajtalanabb annál."
-szá-