Harcos Gyulai Pál Kilencven éve halt meg Gyulai Pál a XIX. század második felének legbefolyásosabb irodalmára. Hosszú élete alatt --- 83 évet élt - kritikusként, szépíróként is jelentőset alkotott. Az irodalom tisztaságának nyílt, szókimondó, küzdelmeket felvállaló őrizője volt. Kolozsvárott született, az ottani református kollégiumban végzett jogot és teológiát. Édesapját korán elvesztette, ezért már szinte gyermekként meg kellett szoknia azt, hogy önmagáról saját magának kell gondoskodnia, ha előre akar jutni. Diáktársait tanította, ezzel családja anyagi terhén könnyített és tanulását biztosította. Az irodalom iránti érdeklődése fiatal korától kezdve rendkívül nagy volt.
Minden elolvasott könyvről, színházban látott előadásról jegyzeteket készített autodidakta módon megtanult németül és franciául, hogy a kor kiváló alkotásai időben eljussanak hozzá. Először költőként tűnt fel az irodalmi kzéoletben, de már tizennyolc évesen irodalomtörténeti esszéjével pályadíjat nyert. Irodalomelméleti tudását külföldi tartózkodásával szilárdította meg. Hazatérve pesti és kolozsvári gimnáziumokban tanított. Műveltsége és rendkívül biztos kritikai érzéke rövid idő alatt az ország vezető irodalomtudósai közé emelte. Harminckét évesen az Akadémia tagjává választotta, és Toldy Ferenc halála után az egyetemen ő örökölte a megüresedett tanszékvezetői széket. Gyulai Pál volt az első, aki a forradalom után Petőfi Sándor költészetét méltatta, és Arany János epikájával együtt a követendő irányként megjelölte. Ugyanakkor a legharcosabb ellenfele volt az epigonlírának, elszánt küzdelmet folytatott a hamisítókkal, utánzókkal szemben.
Megtörtént például, hogy azzal hoztak hozzá egy verset, hogy azt Petőfi írta. Gyulai így értékelte az egyértelmű csalást: "Akár Petőfié, akár nem, rossz vers." A prózában Kemény Zsigmond művészetét eszményítette, és sokszor megbotránkoztatta a közvéleményt az örök népszerű Jókai bírálatakor.
Különös belegondolni abba, hogy azokat az irodalmi személyiségeket, akikről irodalomkönyveink szólnak, Gyulai Vörösmartytól Aranyig személyesen ismerte, diákjainak róluk közvetlen hangvételű emlékeket idézett. Beszélt a fiataloknak Arannyal kapcsolatos akadémiai élményeiről, amely közelebb hozta a költő géniuszt a hallgatókhoz. Petőfiről pedig feleségétől voltak információi, akik Szendrey Júliának a húga volt. A nagy tekintélynek örvendő alacsony termetű professzorról rengeteg anekdota keringett.
Amikor a Hét című folyóirat főszerkesztőjét, Kiss Józsefet bemutatták neki, Kiss különös hangsúllyal ejtette ki vezetéknevét, ami Gyulainak nem tetszett. "Kis Pál vagyok én is, de nem dicsekszem vele" - volt a felelet. Kiss Józsefet és a modern irodalmi törekvéseket nem szerette. Számára Arany, Petőfi, Kemény művészete volt a mérce, ami ettől a kifinomult népnemzeti iránytól eltért, idegen volt számára. Ennek ellenére az ifjúság - Ady, Ignotus, Hatvani - tisztelte az irodalomba a maga korában újat hozó az Egy régi udvarház utolsó gazdája című regény íróját. Halálakor Ady Endre így búcsúzott a népszerű irodalmártól Harcos Gyulai Pál című versében:
"Sorsunkat hordta, nem csupán a kardot S a sorsvivők
el nem mehetnek.
Hol álom-pipák ős füstje kavargott, Szívig és csontig vinni kell a harcot."
Harcos Gyulai Pál