A család a világban

"Nem azért könyörgök, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból vannak, amint én sem vagyok a világból" (Jn 17,15-16)

Hívogató fényével, melegségével magához vonzza a kivülállókat

A család a világban "Kísértésbe ne jöjj, hogy erkölcsi öngyilkossággal alkalmazkodj a világhoz!" (G.B. Shaw: Cashel Bíron mestersége) Jézus a világba küldött minket, mint az Atya őt. Nem arra buzdít, hogy a tolerancia jegyében beletörődve elfogadjuk a világot olyannak, amilyen, hanem, hogy vállaljuk el saját másságunkat a világ előtt, sokszor szenvedések árán is, hogy az Ő szeretete működhessen a világban általunk. Mert a világ más, tényleg más mint az Isten országa, amit várunk.

Milyen jó is addig, míg a csecsemő egészen szerettei oltalmában élhet, mindig melegség és kedvesség veszi körül, paradicsomi boldogság. Nem ismeri a rosszat. "Volék sirolm tudotlon" - énekli erről az Ómagyar Mária-siralom.

Szeretnénk megőrizni gyermekeinket ebben a biztonságos, felhőtlen boldogságban. Képesek vagyunk egészen megújulni, szentté válni szinte értük, hogy csak jót sugározzunk rájuk. Aztán jönnek a jelzések, hogy ez a kis paradicsomi élet a család oltalmában, mint anyaméhben, egy nagyobb és veszélyekkel terhes világba van beágyazva.

Ó, de szívesen kimentenénk őket ebből a világból, óvnánk meg őket minden rossz ismeretétől! De szívesen kímélnénk meg őket a szorongató nehézségektől, küzdelmes viharoktól! Ámde akkor csenevész, boldogtalan szobanövényeket nevelnénk viruló pálma helyett, mely nagyra nő, mint a Libanon cédrusa, és sok gyümölcsöt terem Isten országában. (91. Zsoltár, 12-13.)

Márpedig a pálma súly alatt nő szépen. Ilyen súly, teher gyermekeink számára a keresztény család, ami bizony nem e világból való. Ha nekünk meg kellett küzdenünk a világgal gyermekeink életéért, bizony a gyermekeinknek is meg kell vele küzdeniük miértünk.

Épp megérkeztünk a kórházból az újszülött ötödikkel. Szól a csengő, a kisiskolás legidősebb lánykánk dugja be a fejét az ajtórésen - Hemzseghetünk? - kérdezi, s mielőtt megmagyarázhatná, mit is jelent a kérdés, már tódul is befelé a fél negyedik osztály. Jöttek babacsodálóba. Mint annak idején a pásztorok. Megilletődötten halkultak el az újszülött megtisztelő jelenlétében, majd vidám ünnepélyességgel távoztak. Néhány hónap múlva ugyanez a kislány, aki az osztályt így fel tudta lelkesíteni, látom á, hogy húsz lépés távolságról követ minket, ha immár mi hemzsegünk lefelé az utcán családilag. Mert olyan szép is négy kisgyerek nővérkéjének lenni, de oly nehéz elviselni, hogy más vagyunk, mint a világ körülöttünk.

Felső tagozatban versengenek a gyerekek, ki milyen popkoncertre jár. Táborokra oszlik az osztály a különböző együttesek híveiből. Mindenkinek tartoznia kell valahová, ha nem akar osztályidegen lenni. Mit csináljon a mi fiacskánk, aki zongorázni tanul és a Sebő-lemezen meg a Carmina buranán nevelkedett.

Találomra választ magának egy együttest, és sikerül elvegyülni a többiek között. De mit tegyen, ha a többiek menő sportcipőkkel versenyeznek, meg márkás ruhákkal, s ő csak másoktól örökölt holmikban jár? Ezt nem lehet elpalástolni. (Hiába áll rajta remekül minden.) Szégyen, ki is csúfolják miatta. Harcba kell hát szállni a drága evilági hívságokért, kikönyörögni valami versenyképeset. Ez azonban nem megy. Sok a testvér, egy a kereset. Marad a szorongatott helyzet a világ és a család között. Nehéz ez, sőt erejét felülmúlja egy iskolás gyereknek.

"Aki elveszíti életét énérettem, megtalálja azt." (Mt 16,25). Mi is, gyermekeink is megtalálták. Ahogy a mezők liliomai, az ég madarai módjára gondoskodott rólunk az Isten szerető szívű küldöttei által, úgy szorongatott helyzetünkből is kiszabadított minket általuk.

Míg másnak drága cipője volt, addig nekünk sok jó barátunk. Gyerekeinkkel csapatostul jártunk kirándulni, turistaházak padlóján aludtunk, a pusztán sátoroztunk, barlangokban kúsztunk. Hej, de vidám dolog volt mindez, össze nem lehet mérni egy cipővel! Életre szóló barátságok szövődtek, szinte egy nagy családdá nőttünk.

Ekkor tanultuk meg igazán, mi a keresztény testvériség, Isten házanépe: MI. Ez a MI tudat segített gyermekeinknek vállalni önmagukat és családjukat (másságukat?) a társaik előtt. Ez a MI - ha nem önző, nem gőgös - hívogató fényével, melegével magához vonzza a kívülállókat. S akkor igazán jó, -- ez a keresztény közösség próbája - ha mindenki helyet talál benne, aki magától vagy hívásra szívesen jön. (Ez nem olyan, mint a drága cipő, amibe csak egy gyerek fér egyszerre.)

Jönnek is, jöttek is a gyerekek tábortüzet rakni, szalonnát sütni, énekelni, értékes zenét hallgatni, szilveszterezni, sátorozni. Néhány még hittanra is. Észrevétlenül emberek halászaivá váltak a MI gyerekei. Nem ők torzultak el a világ nyomásában - hisz maga Krisztus imádkozott értük - hanem a teher alatt terebélyes pálmává nőve ők üdítették fel a világ fiait.

Ó, ha mindenki otthonra találhatna a köztünk lévő Isten országában! Vagyunk olyan igazak, olyan vonzók? Ó, ha valóban mindig köztünk lenne az Isten országa! Értünk könyörgő Jézus, tégy minket örökséged jó gazdájává! Jöjjön el a Te országod!

Nényei Gáborné