A kincsek egy elfedett
lépcsőfeljáróban voltak elfalazva
A múltat olykor el kell rejteni a jelenkor elől, hogy megőrződjék az utódoknak. Mostanában szerencsére olyan időket élünk - reméljük legalább is ideológiai, világnézeti arctalanságba zuhant korunkban -, amikor kevésbé rejtegetni, sokkal inkább újból fölfedezni szükséges és lehetséges múltunkat. Ennek a fölfedezésnek - a szó eredeti értelmében - volt jeles alkalma december 2-án a Magyar Nemzeti Múzeumban a "Ferencesek Gyöngyösön" című kiállítás megnyitója.
Egy, az l904-es tűzvész óta befalazott és elfeledett lépcsőfeljáróban találtak rá a gyöngyösi ferences kolostor felújítása során tavaly áprilisban mindarra a szellemi és egyháztörténeti kincsre, amelyeket 1950-ben a már várható deportálások előtt rejtett el Horváth Zsigmond házfőnök és Karácsonyi Aladár magiszter a növendék testvérek segítségével.
A kincsek egy elfedett
lépcsőfeljáróban voltak elfalazva
Történelmi tapasztalattal már rendelkeztek a barátok, ahogyan a magyar köznyelvben a török idők óta - amikor is ők voltak azok, akik maradtak a nép körében, és a mohamedánok megtűrték őket - nevezik a ferences szerzeteseket. S valóban barátok: a népé, az igazságé, a Szent Ferenc-i lelkületé. Ilyen "kisebb testvér" volt Kiss Szaléz szerzetes, akit 1946. április 28-án tartóztattak le a kommunista belügyminisztérium emberei, majd brutálisan megkínoztak, végül kivégeztek. Számos tizenhat-tizenhét éves diákra pedig sok évi Gulág-fogság várt. Bűnük az igazság szeretete volt.
A Nemzeti Múzeum körterme szűknek bizonyult a kiállítás megnyitója alkalmával. A tárlókban elegáns-szépen a nemes hagyaték: a híres Fustus-biblia 1462-ből, kelyhek, éremgyűjtemény, s egyéb relikviák a gyöngyösi rendház sok százados életéből. Minden kifogástalanul restaurált, steril-szépségű kultúrkincs.
A tudósító azonban, miközben a tárlók illedelmes világában sodródik a közönséggel, mást is lát. Az ezerkilencszázhatvanas esztendők közepén, a testében már bújkáló betegséggel, ám mégis és mindvégig mosolygós ősz hajú Aladár atyát, a hittanárt az esztergomi ferences gimnáziumban, aki oly szelíden tudta korholni a zöldfülű gimnazistákat, bennünket, hogy az maga volt a szeretet. S miután túljutottunk az egyháztörténelem és az apologetika stúdiumain - ó, mily szép szenvedéllyel magyarázta a görög kifejezés eredeti, szó szerinti jelentését, amelyből azután levezette a hitvédelmet, ami nem harcosság, nem kard-ki-rántó magatartás, nem ostoba kommunista ideológiai panel, hanem Szent Pál-i magatartás: ha szeretet nincs benned, mit se érsz -, a morális órákon, harmadikosok lehettünk, igen, harmadikosok, egy alkalommal így szólt hozzánk: fiúk, sokszor arra kényszerülünk, hogy valamit elrejtsünk a világ elől. De hogy ez a rejtegetés erkölcsi szempontból helyes-e vagy elítélendő, arra egyedül lelkiismeretetek adhat választ. Még az is megtörténhet - folytatta -, hogy ezért a rejtegetésért, elhallgatásért elmarasztalnak benneteket. De ne ijedjetek meg ettől. Az elítélő bíró kívülről ítél, de az igazi bíró hangja belülről szól. S azután lekísértük Aladár atyát a kriptába, nyolc osztály-hosszú sorban, talán 1969-ben. Aladár atyát, a rejtegetőt, az elfalazót - s korábbi prefektusunk, ekkor már rektorunk, Ignác atya ott lépdelt velünk, aki az utolsó szabad ferences ebédet vitte a rendőrségre hurcolt Kiss Szaléz atyának. S nem értem - vagy ha azt mondom, értem, még keservesebb a helyzet -, vajon a Kiss Szalézról és a diákok sorsáról készített dokumentumfilmet miért nem mutatta be mindmáig a magyar televízió (ha egyáltalán létezik ilyen, s nem csak Magyarországon működő televíziók vannak). A film "kicsempészett" video-kópiáját mint valami szamizdatot őrzöm fiókomban, s vetítem le barátaimnak-vendégeimnek.
Minden kifogástalanul restaurált
Fáy Zoltán monográfiája, amely megegyezik a kiállítás címével: Ferencesek Györgyösön, méltó az alkalomhoz. A kötet a kolostor és plébánia történetét a kezdetektől - a tizenharmadik század elejétől - tekinti végig. S ahogyan 1946-ban Kiss Szaléz, vagy néhány évvel később a kincseket nem maguknak, hanem nekünk, utódoknak elrejtő barátok lelkiismeretük keresztényi és nemzeti parancsának engedelmeskedtek, ugyanígy cselekedtek más korokban is. A rend krónikása 1848-ról ezt jegyezte föl a ferences újoncokról: "megértvén az imádott haza segélyért kiáltó szózatát, elhagyták szende kolostorukat és vetélkedve soroztatták be magukat. Az őszbeborult kolostorfőnök örömkönnyektől sugárzott szemekkel karolta át eme nemes lelkű alattvalóit."
Az időszaki kiállítás 2000. április 2-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Elmer István
Fotó: Cser István