Ez a címe a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara diáklapjának. Ugyanúgy, mint a felsőoktatási hallgatói önkormányzatok által szerkesztett többi diákújság, ez is tükre fiatalságunk értékítéletének és életvitelének. A diákélet e fórumától nem várható el a profi sajtótermékeknél eleve kötelező igényesség, s bizonyos, hogy ha a mostani diák úgy 20-30 év múlva majd kezébe veszi ezeket a lapszámokat, meg fog mosolyogni s helyteleníteni fog sok-sok, lázongó diákfejjel megírt mostani írást. Ezzel együtt egy dolgot nem kérdőjelezhetünk meg: ítéletalkotásuk őszinteségét. Ítéletük így egyúttal üzenet a felnőtteknek, elsősorban a tanároknak és az oktatásért (s az országért) felelős vezetőknek – ugyanakkor látlelet is országunk állapotáról.
A lap márciusi száma egy közvélemény-kutatás eredményét adja közre, melyben megnevezik a legjobb (és legroszszabb) előadót és vizsgáztatót, minősítik a tananyagot és a jegyzeteket, s felsorolják az általuk legfölöslegesebbnek ítélt tantárgyakat, köztük a logikát, a stilisztikát, a kommunikációt, az államtant, a szociális jogot, az etikát, a bioetikát és a jogelméletet. Azt megértjük — hiszen ez a világ összes egyetemén így van —, hogy az elméleti tárgyakat nem szeretik a diákok. Azt viszont már sajnáljuk, hogy az állampolgárok (tehát embertársak) ügyeivel és a közélettel hivatásszerűen foglalkozni kívánó leendő jogászok nem értékelik a logika, a stilisztika, a kommunikáció vagy akár az államtan fontosságát, s csupán a jogügylet lebonyolítását segítő gyakorlati ismeretanyag (például a polgári és a büntetőjog) elsajátítása lényeges számukra. Ugyanakkor aggódva látjuk, hogy a szociális jog, a környezet és fejlődés, vagy az etika és a bioetika tárgyak is a legfölöslegesebb tantárgyak közé kerültek, mikor célt tévesztett és reményt vesztett, széthulló társadalmunknak éppen ezen ismeretek birtokában lévő új értelmiségre lenne szüksége. Hiszen burjánzik a korrupció, országunk lassan átalakul öregek otthonává, pusztul a társadalmi tevékenység helyszíne, az élettér (nemcsak a Tisza, és nemcsak a cián révén), miközben a világ „művelt” tudóstársadalmának nem kis része például emberi magzatokat készül „kifejleszteni” azzal a céllal, hogy testszövetük a nemzetközi kereskedelemben adásvétel tárgyát képező árucikk lehessen. Mindez persze nem (illetve nem elsősorban) az új egyetem, illetve a tanári kar hibája, hiszen önmagában már az is üzenetértékű, hogy ezek a tantárgyak egyáltalán bekerültek a tananyagba, országszerte kiszorítva az egykor ugyanúgy fölöslegesnek tekintett (s annak is bizonyuló) olyan tárgyakat, mint a munkásmozgalom-történet, a szocialista jog vagy a szocializmus politikai gazdaságtana. Ráadásul oktatási-nevelési rendszerünk hiányosságai sokkal súlyosabbak és összetettebbek annál, hogy azok – mondjuk – a „marxista egyetem megszüntetésével és a Katolikus Egyetem alapításával egy csapásra megoldhatók lennének. Úgy tűnik, hogy az oktatási rendszerünk teljes megújítását célzó úgynevezett minőségfejlesztési program nemcsak divatos kormányzati jelszó, így talán joggal bízhatunk a diákság értékítéletének fokozatos javulásában is. Annak ellenére, hogy – sajnos – a polgári jog meg a büntetőjog továbbra is a két legfontosabb tantárgy marad.
-szá-