Az egészségügy tervezett reformjának egy-két eleméről érdemes volna keresztény nézőpontból is eszmét cserélniük az illetékeseknek. Olyanoknak, akik közelről látják és tapasztalják a teljesítményelvű finanszírozás -- ami szerintem egyoldalúan pénzügyi-gazdasági meggondolásokon alapszik -- eredményeit és várható negatívumait. Nem foglalkozom etikával, de rögtön a kezdet kezdetén felmerül egy etikai kérdés: vajon az emberi egészség megőrzése és visszaállításának gyakorlata minden vonatkozásban lehet-e az anyagiak függvénye? Nyilván nem mindegy, az állam mekkora összeget szán erre. Jól látható, hogy a gazdagabb országokban többet, a szegényekben kevesebbet, olykor minimálisat. Az is nyilvánvaló, hogy világszerte mások az egészségügyi ellátással szemben támasztott igények és mások a szükségletek. Számtalan olyan beavatkozást ismerünk, amelynek költségeit aligha az államnak kell állnia, másrészről viszont mindenkit megillet az a jog, hogy emberhez méltó módon segítsék betegségei leküzdésében, vagy megkapjon minden segítséget hogy emberhez méltóan fejezze be földi létét. Az élet a legnagyobb érték, nem lehet pénzzel mérni. Még akkor sem, ha az ellátás és gyógyítás költségei magasak, s világszerte küzdelem folyik az egészség- és pénzügy között ezek előteremtéséért.
Egy időben tartotta magát az a vélekedés, hogy bizonyos betegségek leküzdésével egészségesebb lett a világ. Mára kiderült, hogy ez gyönyörű illúzió volt. Azt hihetnénk, a gyógyszergyártás -- felismerve a veszélyt -- megkezdte a fenyegetett helyzetben lévő embermilliárdok számára szükséges szerek kikísérletezését és gyártását. Ám nem ez történik. A drága, új gyógyszerek többnyire nem emberbaráti céllal jelennek meg, itt is a haszonszerzés és a nyereség szempontjai játsszák a vezető szerepet, anélkül, hogy a profitot viszszaforgatnák s jó, emberbaráti célt szolgálnának vele.
Ha valaki manapság megfordul valamelyik gyógyító intézményben, csüggesztő tapasztalatokat szerezhet. Takarékosság... a meglévő adósságok törlesztésének kötelme... lefaragások ... s közben a beteg elszemélytelenedik, "tárgyiasul" ebben a mindent pénzzel mérő kavalkádban. A személyiség tisztelete... az individuum értéke... a halálra szántak támogatása, szenvedéseik enyhítése... - mindez pontok függvénye. A gazdasági menedzsmentet -- micsoda utálatos kifejezés! -- a betegek a legkevésbé sem érdeklik, a személyiség és a teremtett ember egyedülisége, megismételhetetlensége még kevésbé. A pénzek uralják a gondolatokat, nem a gyógyító tevékenység eredményességének kérdései. Az "olcsó" a kulcsszó és nem a gyógyulás.
Talán nem kell bizonygatni, hogy ez a szemlélet és gyakorlat mennyire keresztényellenes. Jézus körüljárt, meggyógyította a betegeket (nem csak testi nyavalyáiktól szabadította meg őket!), ezt tették az apostolok: az egyház kezdeményezte az intézményes gyógyítást, s a pápa napjainkban sem szűnik meg inteni az illetékeseket az egészségügyi ellátás igazságtalanságainak felszámolására. A szolidaritást csak az egyének gyakorolják. Az államnak is szolidárisnak kell lennie, különösképpen a betegekkel és az elesettekkel, és kiváltképp akkor, ha az életről van szó.
Bizonyára sok mindent lehet ésszerűsíteni, takarékosabbá tenni az egészségügyben. De az emberi élettel semmilyen formában sem szabadna "takarékoskodni", mert ennek az is következménye lehet, hogy a meglévő, de a jövendő élet értéke is devalválódott. Tessék megnézni a születések és halálozások arányát!
Rónay László