Sokan és sokszor elmondták már: Magyarországon sem szorítkozhat a lelkipásztorkodás csak a hívek vallásos életének gondozására, hanem valójában újra-evangelizációs területté váltunk. Keresztény államiságunk első ezredfordulóján szembesülnünk kell azzal is, hogy még inkább elő-evangelizációra van szüksége a magyar társadalomnak. Ez azt jelenti: meg kell tanítanunk az embereket olyan értékek felismerésére, amelyek esélyt adnak a számukra, hogy közelebb kerülhessenek a kereszténységhez. Honvédségről és evangelizációról beszélgettünk Ladocsi Gáspár tábori püspökkel.

A hadsereg kifejezetten elő-evangelizációs terület?

-- Inkább arról van szó, hogy a hadseregnél nagyon világosan megmutatkoznak a társadalom létező problémái. Két dologra szeretnék ezzel kapcsolatban rávilágítni. Az egyik tapasztalatom, hogy a magyar fiatalságnak szociológiai szempontból a legjobb keresztmetszetét adja a hadsereg, s ez a lelkipásztor feladatát is meghatározza. Hála Istennek, szép számmal vannak középiskolásokból, egyetemistákból álló ifjúsági csoportjaink, de kevesebbet gondolunk azokra, akik egy kicsit hátrányosabb helyzetben vannak az intellektuális életet illetően. A seregben azonban együttszolgál városi és falusi, értelmiségi és munkás fiatal. Itt jól megmutatkozik, hogy ki küszködik anyagi gondokkal, kit terhelnek családi nehézségek, ki fog tanulni, karriert építeni, ha kilép a sorkatonai szolgálatból, s ki az, aki majd tisztességes megélhetést sem tud találni magának.

Másrészt, a már dolgozó generáció egzisztenciális problémái is megmutatkoznak a seregben. Bizony, egy fiatal katonatiszt, egy tiszthelyettes számára komoly erőfeszítést jelent, hogy maga és családja számára biztosítani tudja a jövőt. Régen egy szakma, egy diploma elegendő lehetett egy életre. A mai élet állandó készséget kíván a az új helyzetekhez való alkalmazkodásra, új szakterületek, nyelvek elsajátítására.

„Nagyon kell szeretni a magyar honvédeket!“

Milyen a hívők aránya a seregben?

-- Ugyanaz a helyzet itt is, mint általában az országban. A magyar társadalom 17 százalékáról lehet elmondani, hogy buzgón gyakorolja a hitét. Az viszont talán jobban feltűnik a seregben, hogy az élet különös helyzetei hogyan hozzák közelebb az embereket a vallásossághoz. Az öröm, például házasságkötés, de gyakrabban a bánat, csapás, szülő betegsége, valakinek az elveszítése. A magyar keresztényeknek a fele az élet gondjai szerint keresztény. Különösen nagy a felelősségünk a honvédségnél, hogy aki kapcsolatot keres az egyházzal, az Krisztust hitelesen képviselő intézménnyel, lelkipásztorral, baráttal találkozzék.

A hit egyik fontos tényezője az elkötelezett életre való készség. A honvédségnél különös jelentősége van a haza iránti elkötelezettségnek...

-- Ha egy katonát a hazaszeretetről kérdezném, először azt tudakolnám, szereti-e az otthonát, szeret-e a családjában élni. Aki szereti az otthonát, hazaszerető emberré válhat, aki nem, annak csekély erre az esélye. A magyar nyelv három dolgot nevez "szülő"-nek. Szülőanyám, aki életet adott nekem, szülőföldem, ahol felnőttem, ahol a világra eszméltem -- számomra ez a föld a Szigetköz --, szülőhazám az ország, minden, ami a magyarságot jelenti.

Mondhatjuk-e, hogy a tábori lelkészi szolgálat az ifjúságpasztoráció egy különleges formája?

-- Csak felerészben van ez így, hiszen a sorkatonák csak hat hónapot töltenek a seregben, másrészt lelkipásztori szempontból legalább ennyire fontos a hivatásos katonák, katonacsaládok élete. Legszebb élményeim között tartok számon egy katonaesküvőt, ahol a házasulandó pár mindkét tagja hivatásos tiszt. Huszonöt évi polgári házasság után, a szülőfalujuk templomában álltak az oltár elé. Annak idején nem volt lehetőségük katonaként keresztény házasságot kötni, most felnőtt fiaik voltak a tanúk házasságuk szentségi megerősítésénél.

Püspök úr mindig emelkedett hangon szól a magyar honvédről. Szereti a katonákat?

-- Nagyon kell szeretni a magyar honvédeket! Az otthon, a haza védelme az áldozatra is képes felelős élet természetes része. Lehet, hogy politikusaink, tábornokaink követtek el tévedéseket a magyar történelemben. De Muhi, Rigómező, Nándorfehérvár, Mohács, Eger, Pákozd, Isonzó, a Don-kanyar, az 56-os utca hősei mind a hon iránti elkötelezettségről, áldozatvállalásra kész szeretetről tanúskodnak. Tertullianus mondotta: "A vértanúk vére, a kereszténység új vetése." Ugyanígy, a nemzet áldozatvállaló képességéből sarjad ki a jövő nemzedék élete. Úgy vélem, a magyar ifjúságban megvan az adottság a haza áldozatos szeretetére. Vigyáznunk kell, nehogy ez háttérbe szoruljon!

Tíz év sem telt el azóta, hogy a szovjet katonák elmentek Magyarországról, s az orosz mintára szervezett néphadseregből egy NATO tagország honvédsége lettů

-- Magyarországnak mindig is volt Európát védelmező küldetése. Ezt teljesítjük akkor is, amikor békemissziót töltünk be a Balkán közelében. Magyarország esélye a térségben, hogy NATO-tagként a béke követe lehet a magyar katona, politikus, diplomata.

Mire kell figyelnünk, amikor a fejlett világ katonai és gazdasági szervezeteihez csatlakozunk?

-- Sokáig irigykedve tekintettünk azokra a nemzetekre, amelyek nem küszködtek hátrányokkal. Világnyelvet beszélnek, gazdaságilag felkészültek, kultúrájuk nem elzárt. Nekünk nyelveket kell tanulnunk, fejlesztenünk kell gazdaságunkat, fel kell mutatnunk és elfogadtatnunk kulturális értékeinket. Éreznünk és értékelnünk kell saját erőnket, amelyből nemcsak forradalmakra, szabadságharcokra, hanem megalapozott építésre, kiegyensúlyozott fejlődésre is telik. Mint IV. Béla és Mária Terézia korában, vagy a kiegyezést követő évtizedekben. Nemcsak azt kell látnunk, mivel tartozik nekünk a világ, hanem azt is, amit mi adhatunk a csatlakozáskor. Nagy öröm a számomra, hogy a magyar katonák szépen szolgálnak Okucsányban, Horvátország és Bosznia-Hercegovina határán és területén és Koszovóban. A tábori lelkészek mindkét küldetésben jelen vannak, s az a tapasztalatuk, hogy a missziós katona jobban megérti a katonai missziós pap szerepét.

Azt szokták mondani: nem mehetünk üres kézzel Európába. Úgy vélem, a magyarság pénzzel nem mérhető saját lelki, intellektuális és fizikai erényeket visz magával a csatlakozás útján. Viszi a magyar lelkületet, az ezeréves megmaradást biztosító küzdeni tudást. És, hogy a magunk területéhez visszatérjek, adjuk a békemissziót teljesítő katonáinkat és tábori lelkészeinket, akiknek már lehetőségük van arra, hogy ne csak honfitársaik, hanem a béke nemzetközi őrei körében is közvetítsék azt a hitet, amelyet hazájukban örököltek.

Szikora József